Friss hírek

Ennyit ért Federer legyőzése – Andy Roddick búcsúzott Miamitól

Úgy látszik, Andy Roddick elfáradt Roger Federer legyőzésében, ugyanis alig 24 órával a svájci klasszis elleni siker uán úgy kapott ki az argentin Juan Mónacótól, hogy a második játszmában még csak játékot sem tudott nyerni a világranglistán jelenleg 34. amerikai.

"Amikor gyorsan kell regenerálódnod egy meccs után, az sajnos nem mindig sikerül – mondta a Mónaco elleni találkozó után a combsérülésből nemrég visszatért Roddick. – Fizikailag rendben voltam, fejben nem sikerült a rákészülés az újabb találkozóra. Ez van."

A többi találkozón nem született meglepetés, David Ferrer simán verte Juan Martin Del Potrót, míg Jo-Wilfried Tsonga könnyed játékkal lépett át Florian Mayeren.

A hölgyek mezőnyében kiesett Serena Williams. A volt világelsőt egy másik egykori ranglistavezető, Caroline Wozniacki búcsúztatta két játszmában. Az amerikai játékos 36 ki nem kényszerített hibát vétett a találkozón, és elmondása szerint "tudása húsz százalékát nyújtotta", így annyira nem volt meglepő a veresége.

A dán szépségre a következő fordulóban, az elődöntőben sem vár egyszerű feladat, hiszen a második kiemelt Maria Sarapovával találkozik majd.

A felső ágon Azarenka (fehérorosz, 1.)–Bartoli (francia, 7.) és V. Williams (amerikai)–A. Radwanska (lengyel, 5.) mérkőzéseket rendeznek a négy közé jutásért.

Miami tenisztorna, Key Biscayne

Nők (4,83 millió dollár összdíjazás)
Negyeddöntő
Wozniacki (dán, 4.)-S. Williams (amerikai, 10.) 6:4, 6:4

Férfiak (3,97 millió dollár összdíjazás)
Nyolcaddöntő
Ferrer (spanyol, 5.)-Del Potro (argentin, 11.) 6:3, 6:3
Mónaco (argentin, 21.)-Roddick (amerikai, 31.) 7:5, 6:0
Tsonga (francia, 6.)-F. Mayer (német, 19.) 6:3, 6:2

A negyeddöntő párosítása 
Djokovics (szerb, 1.)-Ferrer (spanyol, 5.)
Mónaco (argentin, 21.)-Fish (amerikai, 8.)
Tipszarevics (szerb, 9.)-Murray (brit, 4.)
Tsonga (francia, 6.)-Nadal (spanyol, 2.)