Angol foci

„Ennyi elég volt” – a Liverpool-szurkolók egy edzés után véleményt mondtak Isakról

Kép forrása: Getty Images

A közösségi médiában keringő videók felkorbácsolták a drukkerek lelkesedését.

Hosszas huzavona után végül megvalósult Alexander Isak álma. A svéd válogatott csatár a nyári átigazolási időszak utolsó napján klubrekordot jelentő összegért a Newcastle Unitedtől a Liverpoolhoz szerződött.

A 25 éves támadó szerdán, válogatott kötelezettségei letelte után csatlakozott új csapatához, és már az első edzésen megvillantotta klasszisát. A klub közösségi felületeire kikerült videón több gólt is szerzett a gyakorlás során, ami azonnal felkorbácsolta a szurkolók lelkesedését.

  • „Ennyi elég volt, kezdőbe vele a Burnley ellen!” – írta az egyik drukker.
  • „Az a befejezés, te jó ég!” – lelkendezett egy másik.
  • „Még mindig nem hiszem el, hogy az én klubomban játszik. Micsoda igazolás!” – áll egy harmadik hozzászólásban.

„Ez egy lezárt fejezet”

A svéd csatár a válogatott szünetben röviden reagált az átigazolása körüli találgatásokra is.

„Nem mindenkinek van teljes képe az ügyről, de ez a futball része. Nem tudok mindent irányítani, ami elhangzik vagy megjelenik, de boldog vagyok, hogy a Liverpool játékosa lettem. Ez volt az álmom, és büszke vagyok, hogy itt lehetek. Nem akarok részletekbe menni, számomra ez lezárt fejezet” – mondta Isak.

Vasárnap debütálhat

A Liverpool vasárnap az újonc Burnley vendégeként lép pályára a Premier League-ben, és könnyen lehet, hogy Isak máris bemutatkozik Arne Slot csapatában.