Jégkorong

Énekes: ”kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér”

""

Győztünk, ami nagyon fontos volt a helyzetünkben, de ezt a sikert sem szabad túlértékelni. Ahhoz, hogy visszatérjen a fiúk önbizalma, s ezáltal könnyebb legyen a folytatás, fontos volt a két pont megszerzése. Szerintem azt az utat folytattuk, amit pénteken elkezdtünk, de amíg a Dornbirn otthonában valamiért nem párosult eredményességgel a jó játékunk, addig most ez is összejött. Pénteken valamiért nem úgy sikerültek a passzok, esetlenek voltak az akcióink, ez Linzben viszont már másképp alakult, ennek is köszönhetjük a győzelmet. No és annak, hogy a negyedik sorunk ezúttal is eredményes volt, két gólt is összehoztak a négyből.

A srácok nagyon keményen dolgoztak, odatették magukat, de mondom, ezzel pénteken sem volt probléma. A változtatásokban partnerek voltak a játékosok, s talán a szezon legfegyelmezettebb arcát mutatta a csapat Linzben, holott cseppet sem volt könnyű mérkőzés. Ami pedig a kapuskérdést illeti, nem azért váltottunk, mert Munro esetleg rosszul védett volna, Bálizs Bence teljesítményét viszont ki kell emelni. Kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér.” – mondta Énekes Lajos a Sapa Fehérvár AV19 másodedzője.

Tény és való, hogy a Fehérvárnak nagyon fontos volt a Linz elleni győzelem, ugyanis az előző két összecsapását elveszítette a Sapa. Az EC Red Bull Salzburgtól kilenc, míg a ligaújonc, Dornbirner Eishockey Club-tól négy gólt kapott a magyar alakulat, amely a két találkozón ”csak” négyszer volt eredményes. Mint ismert a címvédő EHC Liwest Linz elleni összecsapáson Sofron Istvánék négyszer örülhettek gólnak, míg a védelmet csak egyszer mattolta az osztrák sztárcsapat.

Ének Lajos jogosan emelte ki Bálizs Bencét, aki remek teljesítményt nyújtott a Linz elleni mérkőzésen. A huszonkét esztendős hálóőr 98%-os hatékonysággal védett, ezzel a forduló egyik legjobb játékosa volt. Érdekesség, hogy a védési statisztikában Bálizs felugrott a második helyre. A magyar kapust csak a Red Bull Salzburg hálóőre Luka Gracnar előzi meg.

Érdekesség, hogy a legtöbb pontot eddig Derek Ryan jegyezte, szám szerint tizenegyet (4 gól, 7 gólpassz). Mint ismert az amerikai légiós idén nyáron meglehetősen bonyolult körülmények közepette szerződött a Fehérvárról a Villacher SV-hez.