Kosárlabda

Emlékmérkőzéssel készül az idei kosárszezonra is a Győr

Fűzy András klubelnök a szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett: tíz éve, szeptember 7-én Vitnyédnél egy személyautó összeütközött a győri csapatot Sopronba szállító autóbusszal. A balesetben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét vesztette, többen súlyosan megsérültek. Azóta a klub minden évben emlékmérkőzést rendez.

A találkozó 17 órakor kezdődik, a belépő pedig az elmúlt évekhez hasonlóan egy labda lesz, amit a nézők a csapatok bemutatása után a pályára dobhatnak. A labdákat győri iskoláknak és óvodáknak ajánlják fel – mondta.

Hozzátette: az emlékmérkőzésen adják át a Tapodi Péter-emlékdíjat a klub kötelékében dolgozó legjobb edzőnek, továbbá a Fűzy Ákos-emlékdíjat az év játékosának, illetve díjazzák azokat is, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a győri női kosárlabdáért.

A klubelnök hangsúlyozta, hogy a szokásoktól eltérően idén nem a Sopron Baskettel vívják az emlékmérkőzést, hanem azzal a London Lionsszal, amely az Euroliga két hét múlva rajtoló selejtezőjében a DVTK ellenfele lesz. Beszélt arról is, hogy az Euroligában a Győr célja az, hogy szakmailag stabilan tudjon szerepelni.

"Az Euroliga az európai kosárlabdázás elitje, könnyű ellenfélről és mérkőzésről nem lehet beszélni. Az elmúlt években a Sopron mindenkit elkényeztetett a jobbnál jobb eredményekkel, én ilyen messzire nem merészkednék és ez nem is realitás. Olyan szakmai morált és hétköznapi technikát kell felépíteni, aminek a megtérülése nem ebben a szezonban fog realizálódni, hanem jó alapot tud adni arra, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is a legfényesebb éremért harcolhassunk" – fejtette ki. "Nem szabad euroligás sztárcsapatként viselkedni, hanem úgy, mint a jó sportolónak, sok egyéni munkával, az apró részletekre való odafigyeléssel. Hittel, akarattal és elszántsággal kell kompenzálni" – fogalmazott.

Az emlékmérkőzésen a keretből előreláthatóan a héten a 3×3-as válogatottal az izraeli Eb-n szereplő Bach Boglárka és Hegedűs Janka, valamint Diamond Miller nem lép majd pályára.

Borítókép: UNI Győr/Facebook