Forma-1 / Motorsport

Embert ölhetnek az új Forma-1-es autók

""

Bernie Ecclestone ellenzi az elektromos hajtásmód bevezetését a Forma-1-ben. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt néhány hete jelentette be, hogy a szövetség 2014-től (amikor az 1,6 literes, V6-os turbómotorok érkeznek) kötelezővé tenné, hogy a bokszutcában kizárólag elektromos üzemmódban közlekedjenek az F1-es autók.

Az F1 irányítója szerint azonban ez túl veszélyes lenne, mert "embereket ölhet". Ecclestone esélyt sem lát arra, hogy bevezessék az elektromos hajtást az F1-ben.

"Az elektromos hajtás azért veszélyes, mert a (bokszutcában dolgozó) emberek nem hallják, ha jön egy autó" – nyilatkozta Mr. E az F1 kiváló üzleti riporterének, Christian Syltnek.

Ecclestone szerint a másik ok, ami miatt aggódni kell, az autók hangja. "Amint a GP3-as futamok elkezdődnek, az emberek eltűnnek a tribünökről, mert nincs hangjuk. Ahogy elcsendesedik a zaj, a nézők összecsomagolnak. Ez olyan lenne, mintha az ember tornacipőben próbálna balettozni: lehet, hogy kényelmesebb, de nem működik."

"A Forma-1 abszolút nem megfelelő hely az elektromotorok számára. Ezek a túraautó-világbajnokságba valók, ahonnan ki lehet vinni őket az utcára. Nekem is van ilyen (elektromos meghajtású) autóm, egy Lexust vezetek" – tette hozzá Ecclestone, aki ezzel ismét szembe került kollégájával, az F1-esek elektromos hajtásának szószólójával, Jean Todttal.

De Bernie elismerte, hogy nem egészen Todt a felelős az ötletért. "Nem hibáztathatjuk ezért Jeant, mert az egészet Max [Mosley, Todt elődje az FIA elnöki székében – S.I.] kezdte. Eredetileg Max ötlete volt, most ezt a javaslatot próbálják népszerűsíteni."

Az Ecclestone vezette Formula One Management (FOM) a Magyar Nagydíj előtt nyilvánosságra hozta a 2012-es versenynaptárat is, amelyben húsz futam kapott helyet. Az Amerikai Nagydíj bekerült, Törökország kiesett. Ecclestone szeretett volna több futamot, de a csapatok nem akartak ennél többet vállalni.

"Lehetett volna 21 versenyünk is, de a csapatok nem akarták. Minden attól függ, melyik országban rendezik. Ha azt javasolnám, hogy ne menjünk Monacóban, valószínűleg mind leszavaznának" – mondta a száguldó cirkusz első embere.

Forrás: Szaguldocirkusz.hu