Nemzetközi labdarúgás

Emberhátrányban jutott be az Ajax az El-döntőbe

Európa Liga, elődöntő, visszavágó
Olympique Lyon (francia) – Ajax Amsterdam (holland) 3-1 (2-1)
gól: Lacazette (45., 45+1., az első büntetőből), Ghezzal (81.), illetve Dolberg (27.)
 

Lyonban az első meccsen 4-1-re győztes Ajax szerzett vezetést az első félidő közepén, és úgy tűnt, ezzel le is zárta a párharcot, ám a hazaiak a játékrész végén  – Alexandre Lacazette duplájával – fordítottak. A fordulás után a Lyon ment előre, míg az Ajax kontrákból nagy helyzeteket dolgozott ki, de egyik fél sem talált kapuba, egészen a 81. percig, amikor Rachid Ghezzal megszerezte a Lyon harmadik gólját. Az Ajax nehéz helyzetbe került, ráadásul néhány perccel később emberhátrányba is került, ám a franciák a lefújásig minden helyzetüket kihagyták, és a hollandok jutottak tovább a párharcból.
 
 

Kettős kiállítás, pofon, szerencsével döntőben az MU – videó " NEMZETKÖZI FOCI › Európa Liga

Manchester United (angol) – Celta Vigo (spanyol) 1-1 (1-0) Továbbjutott: a Manchester, 2-1-es összesítéssel. A manchesteriek 1-0-ás előnyük tudatában kezdték a Celta Vigo elleni visszavágót, és Marouane Fellaini gyors góljával a hazai visszavágón is előnybe kerültek. Ezt követően José Mourinho együttese nem is igazán erőltette a támadásokat, és mivel a spanyol csapat hatástalanul támadott, nem kellett aggódnia a továbbjutásért.