A portugál tréner október elején, a Southamptontól elszenvedett 3–1-es hazai vereség után bírálta a játékvezetőt, ezért az FA 50 ezer fontos (21,8 millió forint) pénzbírságot szabott ki és egymeccses eltiltással is büntette. Utóbbi szankciót felfüggesztették azzal a feltétellel, hogy rögtön alkalmazzák, ha egy éven belül ismét hasonló fegyelmi vétséget követ el.
 
""
 
A szövetség tájékoztatása szerint mivel Mourinhót a West Ham United elleni találkozón sportszerűtlen reklamálás miatt a bíró elküldte a kispadtól, életbe léptetik az eltiltását és 40 ezer fontos (17,5 millió forint) pénzbüntetést is kapott.
 
A bajnoki címvédő Chelsea rendkívül gyengén kezdte az idényt: az eddigi 11 forduló során hatszor vereséget szenvedett, így csak 15. helyen áll a Premier League-ben. A vezetőedzőnek szombaton a Stoke City elleni, idegenbeli találkozót kell majd kihagynia.
 
A hírek szerint ráadásul a Chelsea öltözője megosztott, már nem mindenki támogatja a portugált, akinek a következő két meccsen múlhat a sorsa. Rádásul a korábbi csapatorvos, Eva Carneiro is feljelentette Mourinhót.