Magyar foci

Első osztályú ellenfelet vert a Vasas a Ligakupában – videó!

A mérkőzés első szakaszában kisebb helyzetek adódtak mindkét oldalon, az egyiknek a végén Katona Máté az alapvonal közeléből a kapufa külső élét találta el. A félidő közepén Tóth Máténak három percen belül sikerült két sárgalapot begyűjtenie, így a Vasas megfogyatkozott létszámmal volt kénytelenek folytatni a találkozót. Ezután cseppet sem meglepő módon a vendégek kerültek fölénybe, de Tököli Attila ezúttal nem gazdagította eddig elért góljainak számát.

A szünetben mindkét vezetőedző három-három cserét hajtott végre, és ez úgy tűnt, a hazaiakra volt jobb hatással. Különösen Deyvison beállása lendített sokat a Vasas játékán, az 51. percben mindjárt egy szép szabadrúgással tette le névjegyét, amely a kapufán csattant. Pár perc múlva aztán már az alumínium sem segített a vendégeken: egy szöglet utáni kavarodás végén büntetőhöz jutottak az angyalföldiek, amelyet Füredi Ádám értékesített is. Innentől kifejezetten élvezetessé vált a játék, a fővárosiak az emberhátrány ellenére sem kényszerült alárendelt szerepbe, mindkét kapu előtt szép számmal alakultak ki helyzetek, ám újabb gól már nem született.

LIGAKUPA
B-csoport, 2. forduló
Vasas – MVM Paks 1-0 (0-0)
Illovszky-stadion,
300 néző. Vezette: Nagy R. (Demeter, Pápai)
Vasas: Halasi – Tóth M., Lucas, Mileusnic, Füredi – Venczel, Reidan – Balogh B., André (Görgényi, 46.), Katona M. (Polényi, 46.) – Bobô (Deyvison, 46). Vezetőedző: Joaquim Machado Gonçalves
Paks: Kovács A. – Heffler T., Éger, Eppel, Szabó J. – Mészáros I., Sipeki – Bartha, Kiss T. (Simon A., 46.), Bori (Heffler N., 46.) – Tököli (Vayer, 46.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Füredi (56., tizenegyesből)
Piros lap: Tóth M. (29.), ill. Eppel (88.)