Egyéb sportok

Elrendelték a nyomozást Gömöri ügyében

""

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a nyomozást azért rendelték el, mert a rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény gyanúját nem lehet egyértelműen kizárni és azt csak nyomozás keretében lehetséges vizsgálni.

A hírre a reagálva a Magyar Paralimpiai Bizottság üdvözölte, hogy az elnökét érintő feljelentések alapján nyomozást rendeltek el. Közleményében a bizottság azt írta: a nyomozás elrendelése lehetőséget teremt a szervezet körül kialakult helyzet tisztázására. Az MPB természetesen minden szükséges adatot, információt, dokumentumot a hatóság rendelkezésére bocsát, együttműködik a nyomozás sikere érdekében – tették hozzá.

A paralimpiai bizottság vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, a többi között vezetői indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást – amelyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség – törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Azt mondta: annak ellenére döntött így, hogy szerinte jogszerűen vette fel a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.

Az MPB elnöke egy hete cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, és közölte: a "hecckampánnyal" kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének és a sportállamtitkárság vezetésének is. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy a jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

Az MPB felügyelőbizottsága (fb) mindent rendben talált a nyilvánosságra került ügyekkel kapcsolatban, majd csütörtökön bejelentette lemondását. A jochapress.hu múlt pénteki értesülése szerint ugyanakkor a felügyelőbizottság összegzésében további megállapítást is tett: szerinte a közgyűlés, illetve az elnökség felelősségre vonást kezdeményezhet az elnök ellen, számon kérheti Gömörit azért, mert az MPB illetékes dolgozója nem kötötte meg egy ellopott gépkocsi cascóját, ezzel 3 milliós kárt okozott a paralimpiai bizottságnak. Az fb az ügyvezető szerv mulasztásának tartja, hogy az elnökség nem hozott összegszerű, illetve konkrét határozatot a Gömörinek nyújtott támogatással kapcsolatban, valamint azt is, hogy annak kifizetése nem a jogszabályban előírt módon történt.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy szerinte jobb lenne, ha Gömöri Zsolt távozna az MPB éléről, mert szerinte amit a bizottsági elnök tesz, az többet árt a paralimpia ügyének, mint használ.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke pedig szintén csütörtökön közleményben jelezte: meglátása szerint Gömöri "már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni" a szervezetet és a sportolókat.