Egyéb sportok

Elrajtolt a Kékszalag vitorlásverseny

A szervezők tájékoztatása szerint mintegy 570-580 hajó – fedélzetükön összesen nagyjából 2900 résztvevővel – vágott neki a légvonalban 145 km-es táv leküzdésének. Ez azt jelenti, hogy nem dőlt meg a részvételi rekord, 2010-ben ugyanis 623 vitorlást regisztráltak.   

Csütörtökön gyenge-közepes szél várható, dél körül valószínűleg leáll a légmozgás, és délutánra jöhet ismét szél. Egy-két zápor kialakulhat, ezek idején is intenzívebbé válhat a légmozgás, ami gyorsíthatja a mezőnyt, de alapjában hosszú versenyre számítanak a szervezők.  

""

A Balaton-kerülés rekordját 10 óra 40 perces idővel, 1955 óta a Nemere II tartja, amely az idén is ott van a résztvevők között. Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni. Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először. Ezúttal – páros év lévén – többtörzsű hajók is indulhatnak a viadalon, ezek a győzelemre legesélyesebbek, köztük a tízszeres győztes Litkey Farkas katamaránja.