Előfordulhat, hogy Bove soha többet nem játszhat Olaszországban
A Roma kölcsönjátékosa a Fiorentina Inter elleni bajnokijának tizenhetedik percében esett össze.
Az eset után Edoardo Bovét kórházba szállították, ahol az intenzív osztályon kezelték, onnan pedig a kardiológiai osztályra szállították további vizsgálatokra.
Ilaria Ulivelli, a La Nazione munkatársa szerint a hétfőn elvégzett képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy a 22 éves futballista bal kamrája sérült, ami miatt fennáll a veszélye, hogy pacemakert kap majd, az olaszországi szabályok miatt pedig hazája bajnokságában nem játszhatna így többet.
Nem is olyan rég történt egy hasonló eset, amiben akkor is érintett volt az Inter. Christian Eriksen – akinek szíve a 2020-as Európa-bajnokságon állt meg – szerződését emiatt bontotta fel csapata, a játékos pedig a Brentfordhoz írt alá
Egyelőre mindenképp meg kell várni az újabb vizsgálatokat és azok eredményének kiértékelését, ami nagyjából 1-3 hónapot vesz majd igénybe.
Mindentől fontosabb persze, hogy Edoardo Bove jobban van a vasárnapi eset után.