Ha élő, szöveges tudósításunkra vagy kíváncsi, ide kattints! |
Szombaton délután fél hattól a mumusnak számító Győr vendégszerepel az Újpest otthonában. Az Újpest FC vezetőedzője nehéz, küzdelmes meccsre számít szombaton a Győr ellen, de bízik a sikeres bajnoki szezonzárásban.
– Ha a védekezést jól megoldjuk, akkor a támadásaink is sokkal eredményesebbek lesznek – vallja Zoran Szpisljak, aki szerint a Pápa ellen 1-0-ra megnyert bajnoki egyik jelentősége abban volt, hogy sikerült kapott gól nélkül „lehozni” és megnyerni a találkozót.
– Az természetes, hogy minden győzelem jót tesz a csapatnak és növeli a játékosok önbizalmát, de ugyanúgy terhet is rak a játékosok vállára. Most azt, hogy ugyanúgy kell játszanunk, ahogy teljesítettünk a Pápa elleni bajnoki második félidejében. Nehéz mérkőzést várok, mivel a Győr nem véletlenül áll a második helyen. A játéka nagyon szervezett, és, ha az ellenfél nem koncentrál megfelelően, minden pillanatban nagyon gólveszélyes is. Fontos, hogy a saját játékunkat erőltessük 90 percen át, és védekezésben, illetve támadások során is fegyelmezettek legyünk. Ha a védekezést jól megoldjuk, akkor a támadásaink is sokkal eredményesebbek lesznek.
A vezetőedző elmondta: a Pápa elleni meccs egyik nagy pozitívuma, hogy a csapat nem kapott gólt:
– Minden meccs után vannak olyan játékelemek, amelyeket tovább kell javítanunk – függetlenül attól, hogy éppen nyertünk vagy vereséget szenvedtünk. Természetes, hogy a Pápa ellen is voltak a jó dolgok mellett hiányosságok is. A heti edzésmunkában erre koncentráltunk, emellett a lehető legjobban felkészültünk a Győr játékából is. A Pápa elleni meccs után mindenképpen pozitívumként tudom elmondani, hogy nem kaptunk gólt, ezzel együtt is léphetünk még előre a védekezésben.
Az előző fordulóban Ferne Snoyl először játszott bajnokin, Lázár Bence először szerzett gólt a hosszú kihagyása után, míg Nagy Patrik újabb poszton nyújtott megbízható teljesítményt. Zoran Szpisljak így értékelte a három játékos szerepét:
– Nagyon fontos, hogy egy csapatban megmaradjon a fiatal és a rutinos játékosok aránya. Lázár Bence és Nagy Patrik a fiatalságot képviselte, míg Ferne Snoyl már tapasztalt futballista, viszont ő hagyta ki a leghosszabb időt. Azzal mindenképpen meg vagyok elégedve, ahogy beépültek a csapatba. Mindhárman új lehetőségeket adnak a játékunknak, ráadásul ezáltal az ellenfél nehezebben tud felkészülni belőlünk.
Zoran Szpisljak bízik az eredményes, sikeres bajnoki szezonzárásban:
– Bízom benne, hogy úgy fejezzük be a szezont, hogy könnyebb helyzetbe hozzuk magunkat a tavaszi rajtra. Nagyon szeretnénk még jobban megerősíteni a pozíciónkat, még akkor ha most még egy győzelemmel sem léphetnénk előrébb a táblázaton. Remélem, sok szurkolónk segít nekünk ebben holnap, a Szusza Ferenc Stadionban.
Számtalan olyan játékos van a két klub történelmében, aki mindkét egyesületben játszott. Közülük néhányan mindkét csapatnál komolyabb kariert futottak be – ilyen például Tokody Tibor, aki 121 újpesti meccs után most már 116 győri első osztályú találkozónál tart. Hozzá hasonlóan Herczeg Miklós is több évet eltöltött zöld- és lila-fehérben is. A holnapi találkozóval kapcsolatban őt és Véber Györgyöt kérdezte meg a Kisalfold.
Herczeg Miklós a szintén győri kötődésű Korsós Attilával együtt tagja volt az utolsó újpesti bajnokcsapatnak, mi több a két együttes győri mérkőzésén ő lőtt az Újpest egyenlítő találatát. A villámgyors szélső több, mint 100 NBI-es meccset játszott mindkét klub színeiben.
– Természetesen, ahogy legutóbb, most is ott leszek a Szusza-stadionban – mondja Herczeg Miklós. Az Újpest kezd magára találni, míg az ETO most kissé megtorpant. Izgalmas mérkőzést várok, ahol szerintem olyan eredmény születik, amely mindkét félnek jó, vagyis döntetlenre számítok. Már csak azért is, mert a két fiam közül az egyik újpesti, a másik győri szurkoló, s így megmarad a családi béke is.
Bár lehet, csak kevesen emlékeznek rá, ám ettől még igaz, hogy Véber György, az Újpest emblematikus alakja egykor futballozott az ETO-ban is. Igaz, rövidre sikeredett győri pályafutása, ám ennek ellenére szívesen emlékezik erre az időszakra.
– Izraelben profiskodtam 1996-ban, de aztán gondok akadtak a fizetéssel és szerződést bontottam a klubban – mesélte Véber György. – Első utam természetesen a Megyeri útra vezetett. Garami Józsi bácsi volt az edző, ő azonban, noha oka nem volt rá, de nem várt tárt karokkal. Azt mondta, nem illek bele a szakmai elképzelésébe, ezért keressek magamnak másik csapatot. Ezek után kerültem Győrbe az ETO-hoz, ahol aztán öt meccset játszottam, és milyen érdekes, ez az öt mérkőzés elég volt ahhoz, hogy beilljek a szakmai képbe, ugyanis jött a telefon, és mert a szabályok lehetőséget adtak rá, visszaigazolt az Újpest. Ezért aztán a tavaszi hatodik fordulót már lila-fehér mezben játszottam. És persze az ETO volt az ellenfél.
Az esélyekről és a mérkőzés színvonaláról is faggattuk a legutóbb Pápán dolgozó szakembert.
– Biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat a győzelemre játszik majd – folytatta Véber György. – Az ETO azért, mert nem akar leszakadni a Debrecentől, sőt, vereség esetén akár a dobogóról is leszorulhat, az Újpest pedig folytatná a menekülést a kiesőzónából, ráadásul a Lombard legyőzésével kellő önbizalmat is szereztek Kabát Péterék. Jó meccsre, nagy csatára van kilátás, s a Diósgyőr–Fradi mellett ezt a találkozót kíséri majd a legnagyobb érdeklődés és figyelem.
A győri "odavágón" 1-0-ás hazai győzelem született:
Forrás: ujpestfc.hu, eto.hu