Nemzetközi labdarúgás

ÉLŐ: MTK Budapest FC – FK Senica 1-1, Európa Liga

Garami József az MTK Budapest FC szakmai igazgatója: „Fontos volt a Senica elleni edzőmeccs a tapasztalatszerzés szempontjából, bár én annak idején elleneztem a találkozót, mert éreztem, hogy összekerülünk. A játékosok így viszont láthatták, hogy milyen jó csapattal állunk szemben. A Senica legfontosabb erénye a nagyszerű csapatjáték, védekezésben és támadásban is nagyon együtt vannak és a középpályások nagyon jól mozgatják a csapatot. Sokakkal beszéltem, akik jól ismerik az ellenfelet és a tapasztalatokat átadtam a játékosoknak.”

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉST A LINKRE KATTINTVA TEKINTHETED MEG!

Zdenek Psotka az FK Senica vezetőedzője: „Én Garami Józseffel ellentétben azt gondoltam, hogy kevés az esély arra, hogy az Európa Ligában is találkozzunk, de végül neki lett igaza. A mérkőzésnek köszönhetően van elképzelésem az MTK játékáról, több játékosuk is felkeltette a figyelmemet. Korábban többször is láttam játszani az MTK ifjúsági korú csapatait és szembetűnő, hogy mennyire hasonló játékot játszik minden korosztály. Egyik kulcsjátékosunk Cerny sérült, az esti edzés után dől el, hogy ki játszik helyette.

Percről percre:

30. perc: Vezet az MTK! Kanta József zseniális passza után Lázok János vette be a Senica kapuját.

56. perc: Kálnoki Kis Dávid kezezés miatt megkapta második sárga lapját is, így a bíró kiállította a védőt

58. perc: A hazai védők nem tudtak felszabadítani, így egy remek beadás után Rolando Blackburn 8 méterről a kapuba fejelte a labdát

EURÓPA LIGA
Első forduló
MTK Budapest FC – FK Senica
Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion, vezeti: Joao Ferreira (portugál)
MTK Budapest FC: Hegedüs – Wolfe, Kálnoki Kis, Kelemen, Hidvégi – Vukmir, Zsidai, Kanta – Csiki, Lázok, Rácz
FK Senica: Kamesch – Krizko, Brabec, Pavlík, Kalabiska – Kóna, Wijlaars, Durica – Divis, Hosek, Blackburn