Kézilabda

ÉLŐ: MKB Veszprém – Csehovszki Medvegyi, Bajnokok Ligája

Amennyiben élő, szöveges tudósításunkat szeretnéd megnézni, IDE KATTINTS!

A B csoport harmadik helyezettje fogadja a negyediket a ma 16.15-kor kezdődő mérkőzésen a Veszprém Arénában. Az MKB két győzelemmel és egy vereséggel áll, míg a Csehovszki idén még nem nyert a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban, Vladimir Maximov csapata két döntetlen mellett egyszer kikapott. Emiatt mindkét gárda átlagon felüli motivációval készül az összecsapásra.

Rendkívül fontos meccsről van szó. Most eldől, hogy ki tartozik majd a csoport élmezőnyébe és melyik alakulat lesz az, akinek rendkívül nehéz körülmények között a továbbjutásért kell majd küzdenie. Az egyik csapat vonal feletti, a másik vonal alatti lesz – nyilatkozta Mocsai Lajos.

A veszprémi szakvezető elmondta: az oroszok játékstratégiája sajátos és szokatlan.

Fizikálisan magas szinten képzettek, hatvan percig képesek ugyanabban a tempóban kézilabdázni. A legfontosabb feladatunk az, hogy átjátszuk a védőjátékukat. Figyelünk kell rá, hogy a nyitott védelmük sokszor egészen a félpályáig szorítja vissza az irányítót. Emellett szükséges kontroll alatt tartanunk a legveszélyesebb játékosaikat. Mindez precíz és kreatív kézilabdát igényel.

Mocsai Lajos kiemelte: a Csehovszki kiválasztott, kiválogatott alakulat, amelynek játékosai az orosz nemzeti együttes gerincét adják.

Borzasztóan kiegyenlített a hatosunk, nem véletlenül hívják halálcsoportnak. Az vendégek hatalmas motivációval érkeznek, azonban mi szintén kiemelt elszántsággal lépünk pályára. Óriási jelentősége lesz a csarnokban uralkodó pozitív hangulatnak, amely hatalmas plusz energiát adhat csapatunknak – jelentette ki a veszprémi mesteredző, aki hozzátette: a bokatörés után gyógyuló Fazekas Nándor kivételével mindeki rendelkezésre áll a keretből.

Vannak kisebb egészségügyi problémák, de az összes játékos bevethető állapotban van. Tervezett munkát végeztünk a héten és minden előírt feladatot sikerült jól megvalósítani. Bizakodó vagyok, bízom benne, hogy mindenki maximális odadással lép pályára.

A Csehovszki Medvegyi évek óta egységes, stabil játékoskerettel rendelkezik, de a legismertebb név idén nyáron igazolt a csapathoz. A veterán szélső Eduard Koksharov többek között olimpiai és világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes, mellette a belorusz Siarhei Harbok és az ukrán Sergiy Shelmenko emelhető ki.

forrás:naplo-online.hu