""

A záróünnepségek több, mint 4100 előadó vonul fel, köztük 3500 felnőtt és 600 gyermek, akik önkéntesként vesznek részt a műsorban. A látványos színpadi nyitány után a sportolóké lesz a főszerep.

LONDON 2012
A záróünnepség történései percről-percre:

22 óra 00 perc: elkezdődik a záróünnepség.

22 óra 3 perc: a Stomp nevű zenekar fellépése következik. A csak dobosokból álló zenekar 40 fővel lép fel. Mellettük pedig Julien Lloyd Webber csellista játszik a színpadon.

""

22 óra 12 perc: elhangzott a brit himnusz, a kamera pedig Jacques Rogge NOB-elnököt mutatta az óriáskivetőn. A vezető köszöntötte a záróünnepség résztvevőit.

22 óra 20 perc: vége az utcai fesztivált felidéző ünnepi résznek. Jön a waterloo-i napnyugta.

22 óra 31 perc: bevonulnak a sportolók. Több, mint 200 ország zászlaját láthatjuk egyszerre a képernyőn.

22 óra 40 perc: lassan megtellik a stadion küzdőtere.

22 óra 59 perc: következik a maratonfutás ünnepélyes éremátadása. Ez hagyomány, hiszen a férfi maratonfutás eredményhirdetése mindig a záróünnepségen történik. Harmadik lett a kenyai Wilson Kipsang Kiprotich. A második helyen zárt a szintén kenyai Abel Kirui. Az anyaérmet pedig az ugandai Stephen Kiprotich nyerte meg.

23 óra 11 perc: John Lennon dala, az Imagine is felcsendült már.

23 óra 13 perc: színpadon George Michael és a Freedom című dal.

23 óra 22 perc: szelíd motorosok érkeznek a stadionba, a The Who slágere következik.

23 óra 32 perc: Annie Lennox a színpadon. Felvezetésnek Nagy-Britannia leghíresebb modellei vonultak fel. Naomi Campbell, Kate Moss vagy éppen Victoria Beckham.

23 óra 38 perc: a magyar kötéltáncosé, Simet Lászlóé volt a főszerep egy ideig.

23 óra 45 perc: a Fatboy Slim slágerét, a Right Here, Right Now című dalt hallhattuk.

23 óra 51 perc: Taio Cruz és a Dynamite!

0 óra 1 perc: Liam Gallagher egy Oasis slágert énekel a színpadon.

0 óra 20 perc: leengedik az ötkarikás zászlót és elhangzik az Olimpia himnusza.

0 óra 30 perc: bemutatkozott Brazília, a 2016-os játékok házigazdája.

0 óra 38 perc: slusszpoénként megjelent Pelé is a brazilok műsorában.

0 óra 40 perc: Jacques Rogge mond beszédet.

0 óra 59 perc: vége a záróünnepségnek. Négy év múlva Rio de Janeiróban találkozunk.

Nézzük a legfontosabb dolgokat. Íme az éremtáblázat. Magyarország az előkelő 9. helyen végzett 17 megszerzett éremmel. Ez bizony szenzációs siker.

LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem
1. EGYESÜLT ÁLLAMOK 46 29 29
2. KÍNA 38 27 22
3. NAGY-BRITANNIA 29 17 19
4. OROSZORSZÁG 24 25 33
5. DÉL-KOREA 13 8 7
6. NÉMETORSZÁG
11 19 14
7. FRANCIAORSZÁG
11 11 12
8. OLASZORSZÁG
8 9 11
9. MAGYARORSZÁG 8 4 5
10. AUSZTRÁLIA 7 16 12
11. JAPÁN
7 14 17
12. KAZAHSZTÁN 7 1 5
13. HOLLANDIA 6 6 8

 

"Londoni
"Aranyérmeseink"

 ""      ""    ""      ""        

   SZILÁGYI ÁRON          GYURTA DÁNIEL      BERKI KRISZTIÁN       PARS KRISZTIÁN
  (vívás, férfi kard)        (úszás, 200 m mell)     (torna, lólengés)   (atlétika, kalapácsvetés)

  

           DOMBI RUDOLF, KÖKÉNY ROLAND
              (Kajak-kenu, férfi K-2, 1000 m)

""""

          KOVÁCS KATALIN, KOZÁK DANUTA, FAZEKAS KRISZTINA, SZABÓ GABRIELLA
                                                     (Kajak-kenu, női K-4, 500 M)

      ""                    ""

           KOZÁK DANUTA                                 RISZTOV ÉVA
(Kajak-kenu, női K-1, 500 m)    (Úszás, hosszútávúszás, 10 km)

"Ezüstérmeseink"

 ""      

  UNGVÁRI MIKLÓS      LŐRINCZ TAMÁS
(cselgáncs, férfi 66 kg)   (birkózás, kf., 66 kg)

""""

                KAMMERER ZOLTÁN, KULIFAI TAMÁS, TÓTH DÁVID, PAUMAN DÁNIEL
                                                    (Kajak-kenu, férfi K-4, 1000 m)

""

      JANICS NATASA, KOVÁCS KATALIN
           (Kajak-kenu, női K-2, 500 M)

"Bronzérmeseink"

 ""          ""          ""           ""

 CSERNOVICZKI ÉVA         CSEH LÁSZLÓ               MÓDOS PÉTER      DOUCHEV-JANICS NATASA
(cselgáncs, női 48 kg)   (úszás, 200 m vegyes)     (birkózás, kf. 55 kg)   (kajak-kenu, női K-1 200 m)

""

    MAROSI ÁDÁM
           (öttusa)

"Helyezettek"

4. helyezett:

– Hosszú Katinka, úszás – női 400 m vegyes

– Gyurta Dániel, úszás – férfi 100 m mell

– Női vízilabda válogatott

– Férfi kézilabda válogatott

5. helyezett:

– Karakas Hedvig, cselgáncs – női 57 kg

– Joó Abigél, cselgáncs – női 78 kg

– 4×100 m-es vegyesváltó, úszás (Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik)

– Hatos Gábor, birkózás – szabadfogás, 74 kg

– Férfi vízilabda válogatott

6. helyezett:

– Kis Gergő, úszás – férfi 400 m gyors

– Csonka Zsófia, sportlövészet – női sportpisztoly

– Bognár Richárd, sportlövészet – férfi dupla trap

– Kapás Boglárka, úszás – női 800 m gyors

– Sidi Péter, sportlövészet – kisöbű szabadpuska 

– Vajda Attila, kenu – C-1, 1000 m

– Dudás Miklós, kajak – K-1, 200 m

"sport365.hu"