Olimpia 2016

ÉLŐ: hamarosan jönnek a magyaros finálék – London 2012 Paralimpia percről-percre

PARALIMPIA 2012
Augusztus 31., péntek:

10:30: Lengyel Mónika világbajnoki negyedik helyezett száll vízre az evezősök versenyén. A magyar lány néhány éve kezdett csak el versenyezni, de hamar hozta a jó eredményeket. Esélyes a döntőbe jutásra, legalább pontszező helyen szeretne végezni, de a dobogó sem elérhetetlen.

11:07: Ráczkó Gitta, pekingi bronzérmesünk is megkezdi szereplését. Még nem a fős számában, most 50 pillangón szoríthatunk neki.

11:35: Sors Tamás és Tóth Tamás ismét egy számban szerepelnek. Ráadásul ezalkalommal mindketten a második futamban, méghozzá egymás mellett úsznak, így húzhatják egymást.

12:10: Pálos Péter asztaliteniszező (11-es osztály), aki tegnap legyőzte japán ellenfelét, ma a dél-koreai Byeongjun Sonnal méri össze erejét a második selejtező mérkőzésen.

12:37: Kézdi Réka, Engelhardt Katalin és Zámbó Diána az SM5-ös kategória 200m vegyesúszásában száll vízre. Kézdi az első futamban, Engelhardt és Zámbó a másodikban kapott helyet.

12:45: A kerekesszékes Dávid Kisztina megkezdi versenyzését kedvenc számában, 10m légpisztolyban. Esélyes a döntőbe jutásra.

13:20: Berecki Dezső első mérkőzését játsza az asztaliteniszezők 10-es osztályában, az egyipomi Abdelrahman Abdelwahabbal mérkőzik.

14:40: Csonka András tegnap nehéz meccsen megverte a szlovák Miroslav Jambort, Sydney bronzérmesét. Ma a svéd Fabian Ringell vár rá.

19:32: Úszás – Az aranyérmes Sors Tamás és Tóth Tamás versenyeznek az S9 100m hátúszás döntőjében. Sors az 5. idővel kvalifikált a fináléba, így a kettes pályán úszhat, Tóth a 8. idővel, a nyolcas pályáról vág neki az éremért folyó harcnak.

21:00: Berecki Dezső második selejtezőmérkőzésén az ugyancsak svéd Frederik Anderssonnal száll harcba.

21:21: Úszás – Tegnapi pontszerzőnk, a 41 esztendős Engelhardt Katalin 50m gyorsúszás után 200m vegyesen is döntőt úszhat. Az atlantai paralimpián bronzérmet szerzett ebben a számban, 16 évvel később a nyolcadik időt úszta az előfutamok során.

Percről-percre:

10:50: Evezés –  Lengyel Mónika 6. lett futamában, így a vigaszágon folytathatja a küzdelmet a döntőbe jutásért.  Bővebben itt!

11:18: Úszás –  Ráczkó Gitta 7. helyen végzett saját futamában 50m pillangón S7-es sérültségi kategóriában. Összesítésben ez a 14. helyezést jelenti.

11:38: ÚszásSORS TAMÁS és TÓTH TAMÁS is ismét DÖNTŐBE JUTOTT, a tegnapi pillangó után ezúttal 100 háton S9-es kategóriában!!!!! Bővebben itt!

12:50: ÚszásENGELHARDT KATALIN is döntőt úszik ma este! A nyolcadik helyen kvalifikálta magát a fináléba az SM5-ösök 200m vegyesúszásában. Kézdi Rékát kizárták, Zámbó Diána ideje a 10. helyre volt elég. Bővebben itt!

12:54 : AsztaliteniszPálos Péter szoros szettekben 3-1-re kikapott fiatal, 16 éves dél-koreai ellenfelétől a második selejtező mérkőzésén, de ettől függetlenül ott lesz a negyeddöntőben.

13:45: SportlövészetDávid Krisztina jelenleg döntőt érő 8. helyen áll a 10m légpisztoly selejtezőjében.

13:50: AsztaliteniszBerecki Dezső simán vette az első akadályt, 3-0-ás szettarányban verte meg egyiptomi ellenfelét a 10-es osztályban versenyzők között. Este játsza következő mérkőzését.

14:15: Sportlövészet – Elkezdődött a 10m női légpisztoly szétlövése Dávid Krisztinával, aki a 8. helyen áll a selejtező után, holtversenyben az orosz Natalia Dalekovával, reméljük, összejön a döntő.

14:28: Sportlövészet – Sajnos nem siekrült a szétlövés Dávid Krisztinának, elmaradt olasz ellenfele mögött, így a 9. helyen zárja a versenyszámot.

15:10: AsztaliteniszCsonka András a második meccsét is hozta, 3-0-val kerekedett svéd ellenfele, Fabian Ringell fölé. Ezzel veretlenül jutott a negyeddöntőbe, ami rajta kívül csak a kínai Sunnak, és a lengyel Skrzyneckinek sikerült. Bővebben itt!

19:38: ÚszásTÓTH TAMÁS PONTSZERZŐ, a 6. helyen végzett S9-es kategóriában, 100 háton. Tegnapi aranyérmesünk, Sors Tamás ezúttal 7. lett. Bővebben itt!

21:26: AsztaliteniszBerecki Dezső kikapott svéd ellenfelétől, Fredrik Anderssontól, a selejtező forduló második mérkőzésén 3-1-re, de továbbjutott a negyeddöntőbe.

21:31: Úszás – Mai utolsó magyar színrelépőnk, Engelhardt Katalin 8. helyen ért célba SM5 200m vegyesúszásban. 16 éve ő volt ennek a számnak a paralimpiai bronzérmese.

""

A magyar csapatról szóló bemutatásunkat itt olvashatod! KATTINTS!

A paralimpia legfontosabb szabályairól itt tájékozódhatsz!