"" 

Az élő tudósításhoz ide kattints!

Amikor a hetvenes évek végén Mosport Park biztonsági jellemzői megkérdőjeleződtek, új kanadai helyszín után nézett a F1.

Az 1967-es világkiállítás területére, és a szépséges Notre Dame szigetre esett a választás, ahol egy betonfalakkal övezett, az utcai és épített versenypályák jellemzőit ötvöző aszfaltcsíkot alakítottak ki. Az évek során szinte alig változtattak rajta, mindössze boxait és a fiatal Riccardo Paletti 1982-es halála miatt rossz emlékű rajtrácsát helyezték át a pálya egy másik szakaszára. A versenyzőkben időnként klausztrofóbiás érzéseket keltő, túlontúl sík pálya a fékek, célegyenesét megelőző jobb-bal sikánja pedig a bátorság próbája – utóbbi főleg a centiméterekre húzódó betonfal miatt.

A pálya névadója, Gilles Villeneuve nyerte itt a legelső versenyt, a F1-ben tizennyolc évvel később bemutatkozó fia, Jacques legjobb eredménye azonban az 1996-ban Damon Hill mögött elért második hely maradt. Itt aratta egyetlen győzelmét 1994-ben Jean Alesi, Casino-kanyarja pedig Nigel Mansell kínos pillanatára emlékeztet, aki váltóhiba miatt az utolsó körben vesztette el a biztosnak hitt győzelmet. Robert Kubica 2007-es balesete után erős kétségek támadtak a pálya biztonsága felől, ám egyéb lehetőség híján helye továbbra is biztosnak tűnik a GP-kalendáriumban.

""

Az élő tudósításhoz ide kattints!

A tavalyi versenyt Lewis Hamilton nyerte úgy, hogy Sebastian Vettel indulhatott az élről. 

Idén a szabadedzések alapján nehezen lehetett következtetéseket levonni a pole pozíciót illetően, ugyanis Alonso, Di Resta és Webber volt a leggyorsabb a gyakorlásnál.

Az időmérő edzésen azonban újabb meglepetés született, az addig passzívan versenyző Vettel simán behúzta az első rajtkockás helyet Hamilton és Bottas előtt.

Az időmérő futam után büntetések miatt kissé átalakult a mezőny. Raikkönen és Ricciardo a boxkihajtásnál hibázott miután a ferraris Felipe Massa balesetét követően újraindították az edzés második szakaszát.

A büntetés következtében a pontverseny második helyén álló finn Räikkönen a kilencedik helyett a tizedik pozícióból kezdheti meg a száguldást, míg az ausztrál Ricciardo a tizedikről a 11. helyre került.

 

""