""

A Forma-1 mezőnye az egyik legendás helyszínre, Silverstone-ba érkezik ezúttal.

A szezon eddigi része a Red Bull, pontosabban Sebastian Vettel dominanciáját hozta annak ellenére, hogy a Renault motorral hajtott autó idén koránt sem rendelkezik akkora fölénnyel a vetélytársakkal szemben, mint az elmúlt években.

Ennek ellenére a háromszoros világbajnok, címvédő Vettel eddig háromszor állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára, rajta kívül pedig csak Fernando Alonso az egyetlen, aki egynél több versenyt tudott nyerni, a Ferrari sapnyolja Kínában és Spanyolországban ért be elsőként a célba.

Nagy kérdés, az élcsapatok hogyan tudták kihasználni a háromhetes szünetet, ami a spanyol és a brit GP között eltelt.

Annyi bizonyos, hogy mind Alonso, mind pedig a Mercedeses Lewis Hamilton erősen fogadkozott a hétvége előtt, hogy mindent megtesz majd Vettel megszorongatásáért.

Ami a Red Bullt illeti, az utóbbi napok nem a német vb-éllovasról, hanem Mark Webberről szóltak, aki csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy az idény végén távozik az osztrák istállótól és a Le Mans-i 24 órás szériában folytatja pályafutását.

AZ 1. SZABADEDZÉS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT A LINKRE KATTINTVA TEKINTHETED MEG!