Magyar foci

Ellenünk szerezheti meg negyedik győzelmét Andorra – ellenfélbemutató

""

Andorra labdarúgó-szövetsége mindössze 1994-ben alakult meg, még abban az esztendőben tagja lett az UEFA-nak, majd két évvel később a FIFA-nak is.

A FIFA statisztikája szerint az országnak 3037 igazolt játékosa van, mindössze 27 klubban. Az adatsor második részéből az is következik, hogy kevesebb klub van a hercegségben (Principat d’Andorra), mint ahány egyesület alkotja nálunk a profik mezőnyét. Andorra a népességét tekintve az UEFA negyedik legkisebb tagállama, ilyen szempontból csak Liechtenstein, San Marino és a Feröer-szigetek előzi meg.

A válogatott első hivatalos mérkőzése 6-1-es vereséget hozott az észtek ellen, 1996-ban. A 2000-es, holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokság volt az első, amelynek selejtezőire nevezett a szövetség, azóta minden Eb és vb kvalifikációs sorozatában szerepelt a válogatott. A tétmérkőzések közül mindössze egyet sikerült megnyerni, a 2006-os vb selejtezőin, Macedónia ellem. Egyáltalán: ezt is beleértve a válogatott mindössze három győzelmet számlál, mindegyiket otthon érte el. Érdekes, hogy a most is a csoportban szereplő észtek voltak eddig a leggyakoribb ellenfelek, kilenc találkozót vívott a két A-válogatott, s mindegyiket a balti ország csapata nyerte meg.

""

A válogatott a hivatalos mérkőzéseit többnyire a fővároshoz, Andorra la Vellához közeli faluban, Aixovallban játssza. A stadion 1800 férőhelyes, s egyébként az FC Andorra, az UE Sant Julia, az FC Ranger’s, az FC Santa Coloma, és az FC Lusitanos bajnoki meccseinek is a helyszíne egyben. Korábban, az európai futball óriásai ellen esedékes selejtezőket az andorraiak "külföldre vittek", azaz Barcelonában rendezték meg. Az Espanyol stadionjában fogadták például a franciákat és az angolokat.

A klubok kivétel nélkül, a játékosok nagy többségükben amatőrök. Az önálló andorrai bajnokságot 1995 óta rendezik meg, mostanság az élvonalat nyolc csapat alkotja. A legeredményesebb az FC Santa Coloma, amely hatszoros bajnok, viszont a legutóbbi bajnokságban csak második lett a története első bajnoki aranyát nyerő FC Lusitanos mögött. Utóbbi neve a portugálokhoz fűződő kapcsolatra utal, a címere szinte lenyomata a portugál szövetségének. Többnyire portugálok, pontosabban Andorrában élő portugál emigránsok alkotják a tagságát.

Különleges, de az európai futballéletben nem példátlan, hogy az ország legjobb csapata nem játszik az országos bajnokságban. (Mint Walesben, például a Swansea City). Az FC Andorra a spanyol bajnoki rendszer hatodik szintjén, az úgynevezett Segona Catalanában szerepel. A válogatott keret játékosainak nagy többsége ennek a klubnak a tagja.

""

Ugyan a magyar A-válogatott még soha nem játszott hivatalos mérkőzést az andorraiakkal, a Pisont István szövetségi edző által dirigált U17-es csapat tavaly szeptemberben, Telkiben játszott hasonló korosztályú csapatukkal. Az eredmény 4-0 lett, a gólokat Tamás Krisztián (2), Bobál Gergely és Farkas Zoltán szerezték. Ugyancsak tavaly, az Európa Liga selejtezőjében a Paksi FC együttese játszott az UE Santa Coloma gárdájával. A kinti találkozót 1-0-ra, a visszavágót 4-0-ra nyerte meg a magyar együttes.

Az Andorra elleni találkozót az M1 élőben közvetíti 20 óra 15 perces kezdettel, a Kossuth Rádió pedig 21 óra 30 perckor kezdi meg élő közvetítését a második félidővel. A mérkőzés televíziós kommentátora Menczer Tamás, a rádiós kommentátor Gulyás László lesz.