Paris 2024

Hivatalosan is elkezdődött az olimpia

Kép forrása: X / Olympics

Megkezdődött a XXXIII. nyári olimpia Párizsban: a világ legnagyobb sporteseményét Emmanuel Macron francia elnök nyitotta meg.

 

A négyévente megrendezett, de az egy esztendővel elhalasztott előző, tokiói játékok miatt most három év után sorra kerülő sporteseményt a francia államfő a hagyományos mondattal indította útjára, amikor az ünnepségen bejelentette: „a párizsi olimpiát megnyitom”.

 

A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.

A ceremónia egyik nagy kérdése volt, hogy ki kapja a megnyitó talán legfontosabb feladatát, a lánggyújtó szerepét. Végül a szervezők választása az egyaránt háromszoros olimpiai bajnok Rinerre és Pérecre esett.

A láng Zinedine Zidane kezében érkezett az Eiffel-toronynál zajló ünnepséghez, és ő a Roland Garros 14-szeres spanyol bajnok teniszsztárjának, Rafael Nadalnak adta át, aki motorcsónakon szállította a lángot olyan élő legendákkal közösen, mint a román Nadia Comaneci és az amerikai Serena Williams, valamint Carl Lewis.

A hajóból kiszállva a teniszező Amelie Mauresmo futott a fáklyával a Louvre elé, ahol a kosárlabdázó Tony Parker következett.

Ezt követően paralimpikonok és a francia sport nagyjai sorra adták át egymásnak a lángot gyors egymásutánban, köztük Alain Bernard úszó, vagy éppen a kerékpáros Charles Coste, a legidősebb francia olimpiai aranyérmes.

Végül a 35 éves Rinert és az 56 esztendős Pérecet érte a megtisztelő feladat, s ők gyújtották meg a lángot.