Kosárlabda

Elképesztően fontos kosaras győzelem Sopronban!

A nemzeti csapat – miután szerdán kikapott idehaza az ukránoktól – 2-2 győzelemmel és vereséggel a háta mögött lépett pályára, míg a fehéroroszok négy meccs után százszázalékos teljesítménnyel vezették a csoportot. A soproni találkozó úgy indult, hogy a házigazdák elégtételt vesznek az 51-47-es minszki vereségért, miután Horti Dóra révén csakhamar 16-7-es vezetéshez jutottak. A második negyedben a magyarok azonban majdnem öt percig nem találtak a gyűrűbe, így az ellenfél egyenlített (18-18), ám főként Honti Katának köszönhetően a félidőben 33-27 volt az állás.

Térfélcsere után a januárban kinevezett Stefak Svitek együttese kissé megtorpant, és öt perc alatt csak három pontot hozott össze, így a 28. percben a fehéroroszok ismét egyenlítettek (40-40). A 46-44-ről induló zárófelvonásban a Horti és a nemrég honosított Quigley Allie vezette magyarok kilenc pontra megléptek (57-48), ráadásul a túloldalon ketten is kipontozódtak, így – bár a rivális egyszer még feljött három pontra – a jobban koncentráló hazaiak megszerezték harmadik sikerüket a selejtezőben.

A válogatott legjobbja a 15 ponttal záró Horti Dóra lett.

Az öt mérkőzés után 3/2-es mérlegnél tartó magyarok egy hét múlva Portugáliában lépnek pályára, a csoportból az első két helyezett jut ki a jövő évi, franciaországi kontinenstornára.

KOSÁRLABDA
Női Európa-bajnoki selejtező, A-csoport, 5. forduló
Magyarország-Fehéroroszország 62-59 (16-11, 17-16, 13-17, 16-15)
A legjobb magyar dobók:
Horti 15, Quigley 14, Honti 12
Később
Portugália-Ukrajna 19 ó
A válogatott további programja az Eb-selejtezőben (magyar idő szerint):
július 7.: Portugália-Magyarország, Carcavelos Cascais 19 ó
július 11.: Magyarország-Izrael, Sopron 18 ó
július 14.: Ukrajna-Magyarország, Juzsnij 17 ó