Nemzetközi labdarúgás

Elképesztő dolgot tettek Vitray Tamással

Vitray Tamást nyugodtan nevezhetjük élő legendának, a kiváló sportriporter nevéhez számtalan felejthetetlen közvetítés kötődik. Hiába a tudása, a Digi Sport mégsem tart igényt Vitrayra, erről maga az érintett így nyilatkozott a Borsnak:
 
 Hadd meséljek el valamit, viszonylag friss. Nekem az elmúlt kilenc évben, amikor a Színművészetiről eljöttem, és a tanítást abbahagytam, egy munkám volt. A DIGI Sportnál egy heti műsorom. Nem én jelentkeztem oda, azt sem tudtam, hogy van ilyen képződmény, hogy Digi Sport. Jól fizettek, ám ez kilenc éve volt. Az elmúlt két évben lassacskán elkezdték nyirbálni a honoráriumot, de még mindig jó volt, nyugdíj mellé ez nem árt. Az tűnt fel nekem, hogy a cég vezetője nem keres, nem szól egy szót sem. Június 30-án felvettük a műsort, és azt mondja az egyik kameraman nekem, hogy „Na, Tanár úr, most egy ideig nem látjuk egymást”. Kérdeztem, hová mész? Azt válaszolta, a műsor megy szabadságra, augusztusban-szeptemberben nem lesz. Nekem ezt senki sem mondta hivatalosan. Eltelt a két hónap, szeptember vége felé kértem az asszisztenst, kérdezzen rá a vezetőségnél, hogy kell-e menni. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy egyetlen szót sem szólt hozzám senki, elvben még mindig van a műsor" – elevenítette fel a részleteket Vitray Tamás, aki pályafutása során 46 olimpiai aranyérmet közvetített.
 
Amennyiben a Digi Sport reagál Vitray gondolataira, honlapunkon arról is beszámolunk. 
 
A napokban nem ez volt az egyetlen különös "válás", Sinkovics Gábor kirúgásáról ide kattintva olvashatnak.