Magyar foci

Elitkörbe jutott a női U19-es válogatott

""

Női U19-es válogatottunk úgy lépett ma pályára a lengyel korosztályos csapat ellen a szombathelyi Európa-bajnoki selejtezőn, hogy győzelem esetén a továbbjutást érő második helyen végez a csoportban, minden más eredmény azonban a vendégeknek kedvezett. Turtóczki Sándor a találkozó előtt felhívta játékosai figyelmét arra, hogy a litvánokat 9-0-ra verő lengyelek remek játékerőt képviselnek, és elsősorban gyors támadóik révén lehetnek veszélyesek a kapunkra. 

A magyar válogatott egyik támadója, Mosdóczi Evelin a bemelegítésnél megsérült, ezért a mieink nem a tervezett csapattal kezdtek, ezúttal az Aschenbrenner Réka – Nagy Alexandra (Soós Adrienn, 62.), Urbán Fanni, Vöfély Noémi, Kókány Regina – Horváth Zsófia, Németh Loretta, Csiszár Henrietta – Zeller Dóra, Palkovics Nóra (Bereczki Orsolya, 56.), Nagy Dóra összetételben szerepeltek a találkozón. 

Az első félidőben mindkét csapat támadó szellemben játszott, a lengyelek valamivel többet próbálkoztak, de a magyar akciókban is benne volt a gól lehetősége. A 30. percben felpörögtek az események, előbb Nagy Dóra hibázott ziccerben, majd az ellentámadásból a lengyelek előtt kínálkozott jókora gólszerzési lehetőség, ami szintén kimaradt. Másodpercekkel később újra mi következtünk, de ezúttal már pontos volt a befejezés, Zeller Dóra passzával Nagy Dóra lépett ki a védők közül, majd a kapuba helyezett. Úgy tűnt, magyar vezetéssel zárul a félidő, de az utolsó pillanatban a lengyelek egyenlíteni tudtak.

""

A második félidő ott kezdődött, ahol az első befejeződött, a vendégek kihasználták a magyar válogatott rendezetlenségét, és megszerezték a vezetést, majd nem sokkal később egy kapufát is lőttek. Játékosaink nem adták fel, rendezték a sorokat és a 67. percben Kókány Regina 28 méterről elvégzett, mesterien kivitelezett szabadrúgásával egyenlítettek. A folytatásban Németh Loretta lövése után védett hatalmas bravúrral a lengyel kapus, majd a 90. percben jött a slusszpoén, egy szöglet után Bereczki Orsolya lövését követően elvétették a labdát a lengyel védők, a kapus pedig már csak a gólvonalon túlról tudott felszabadítani. Ezzel lett 3-2, ami a magyar válogatott továbbjutását, a lengyelek kiesését jelentette.

– Az első félidőben érződött a lányokon, hogy nagyon akarnak, ezért kissé kapkodó volt a játék, becsúszott néhány hiba – értékelt a lefújás után Turtóczki Sándor. – Amikor gyorsan járattuk a labdát, és a játszó futball domborodott ki, mi uraltuk a meccset, amikor küzdelmesebb volt játék, az ellenfél volt jobb pozícióban. Rosszkor kaptuk az egyenlítő gólt, és a szünetben sem tudtuk rendezni a sorokat, ezért a második félidőben hamar hátrányba kerültünk. Innen azonban felálltak a lányok, és az egyenlítés után mi tudtuk gólra váltani egyik helyzetünket. Fordulatos, változatos meccsen egyenlő erők küzdelméből a sikert jobban akaró csapat jött ki győztesen.