Egyéb sportok

Elindul egy legendás autóverseny – ez történt január 21-én

""

– 1911-ben ezen a napon rendezték az első, mára már legendának számító Monte Carlo-Ralit. Az első versenyt I. Albert herceg nyitotta meg, a korabeli beszámolók szerint a gyors és technikás pálya igazán embert próbáló, és hihetetlen lehetőségeket nyitott az autóversenyzésben. A téli futam óriási kihívást jelentett a versenyzőknek és a járműveknek egyaránt, igaz, hogy külön pontozták akkoriban azt is, ha az autón nem volt sérülés a futam után, valamint a jármű eleganciájáért is plusz pontokat adtak.

– Ezen a napon ünnepli születésnapját Ágoston Judit, olimpiai bajnok törvívónk, Phil Neville (36), angol labdarúgó, Alex Pérez (28), spanyol focista, a Real egykori játékosa.

– 1979-ben ezen a napon nyerte meg a Forma-1-es Argentin Nagydíjat Jacques Laffite. A francia versenyző a pole pozícióból indult, a futamot a rajtnál történt baleset után félbeszakították Watson és Schekter összeütközése miatt. A Ligier-Ford pilótája az újraindíításnál sem hibázott, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet.