Nemzetközi labdarúgás

Elhunyt Verebes József – így emlékeznek a Mágusra

""

"Tizenöt éven keresztül dolgoztunk együtt, életem legszebb korszaka volt. Csodálatos edző volt, fantasztikus ember, akivel öröm volt együtt dolgozni, a barátom volt" – nyilatkozta Bolla Péter.

Verebes József 1978-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett edzői oklevelet, majd 1977 és 1978 között a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezető edzőjeként dolgozott. Ezt követően Kecskeméten vállalt munkát, majd a Videoton vezetőedzője lett.

Innen 1981-ben szerződött Győrbe, ahol edzői pályafutásának legsikeresebb időszakát töltötte: a Mágusnak nevezett szakember 1981 és 1986, illetve 1993 és 1994 között irányította a győri csapatot, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett. 1986-ban az MTK-hoz került, és mindjárt első évében bajnoki címet nyert a kék-fehérekkel.

A válogatottat két időszakban irányította: 1987 januárjától augusztusig négy mérkőzésen két győzelem, egy döntetlen és egy vereség, majd 1993 szeptembere és 1994 júniusa között tíz mérkőzésen egy győzelem mellett két döntetlen és hét vereség volt a mérlege.

Verebes Józsefet 1982-ben az Év edzőjének választották, ugyanebben az esztendőben Pro Urbe-díjjal tüntették ki. 1987-ben kapta meg a mesteredzői fokozatot, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetését vehette át.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, szomorúan értesültek arról, hogy távozott a magyar labdarúgás emblematikus figurája. Hozzátette, mások mellett az MLSZ is saját halottjának tekinti Verebes Józsefet. A szövetségen kívül már az MTK is jelezte, hogy saját halottjának tekinti az egykori mesteredzőt.

„Nagyon nehéz megszólalni… Amikor én rúgtam az „évszázad gólját”, ő volt a szövetségi kapitány. Óriási egyéniség volt, emlékszem, a lengyelek elleni mérkőzés félidejében mindenki lehajtotta a fejét, amire a mester azt mondta: Mi a baj? Kimentek, és öt gólt fogtok rúgni – és így is lett" – mondta Détári Lajos az M4 Sport Góóól! című műsorában. Détári szerint Verebes nagyon sokat tudott a labdarúgásról és nagyon felkészült szakember volt.

„Nem tudom megfogalmazni, mi volt az az erő, amivel hatott a játékosokra, hiszen olyan labdarúgókból csinált válogatott futballistákat, akiket másik csapatokban már leírtak – mondta Détári Verebes szuggesztív képességével kapcsolatban.

Résztvevők az életének 75. évében 2015. március 13-án elhunyt Verebes József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya tiszteletére tartott megemlékezésen a Győri ETO Park Stadionban. MTI Fotó: Krizsán Csaba

""

""

Interjú a Mágussal a Rába ETO aranykorszakából: