Egyéb sportok

Elhunyt az olimpiai ezüst- és bronzérmes magyar gerelyhajító

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Kulcsár Gergely olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajító.

A sportember szerdán bekövetkezett haláláról a Magyar Atlétikai Szövetség számolt be a Facebook-oldalán.

Kulcsár Gergely négy olimpián vett részt, az 1964-es tokiói játékokon a második, az 1960-as, rómain és az 1968-as mexikóvárosin pedig harmadik lett.

Háromszor – 1964-ben, 1968-ban és 1972-ben, Münchenben – ő vitte a magyar csapat zászlaját. Olimpiai sikerei mellett Európa-bajnokságon kétszer volt bronzérmes és nyert Universiadét.

Tizenkétszer győzött magyar bajnokságon, gerelyhajításban többször megjavította a hazai csúcsot. A magyar gerelyhajítók közül ő dobott elsőként 80 méternél nagyobbat.

Visszavonulása után 1980-ig a válogatott dobószakágának vezetőedzőjeként tevékenykedett. Tanítványai közül Németh Miklós az 1976-os montreali olimpián bajnoki címet szerzett.

Borítókép: olimpia.hu