Elhagyja a Real Madridot, hogyha nem kap több lehetőséget

Arda Güler ugyanis eljutott arra a pontra, hogy akármennyire szereti a Real Madridot, kéri az eligazolását, hogyha nem kap nagyobb szerepet.
A török játékos a nyáron már bizonyította, hogy szeretne megragadni a csapatban. Hiszen az Európa-bajnokság után nem kért pihenőt, hanem azonnal utazott a Real a nemzetközi túrájára.
Sokan egyébként már az érkezésekor csodálkoztak, hogy maradt Madridban, hiszen az volt az általános nézet, hogy Arda Gülert kölcsönadja a klub.
A játékos azonban maradni és bizonyítani akart, vagyis beverekednie magát a Real Madridba. Úgy döntött, hogy Carlo Ancelotti irányítása alatt akar fejlődni és stabil kezdő lenni.
A tavalyi szezon nem indult jól a számára. Hiszen az első hat hónapját a sérülések határozták meg. Azonban a felépülése után sem kapott túl sok játékidőt. Ő azonban maradni akart továbbra.
A nyáron aztán úgy hírlett, hogy nagyobb szerepet fog kapni. Azonban ez megint nem így történt.
A héten a Real Sociedad ellen ugyan kezdő volt, de szezonban 14 találkozót csak a kispadról nézhetett végig. A szerdán lépett csak túl az 1000 percen, amelyet 28 meccsen hozott össze. A statisztikája így is figyelemre méltó, hiszen három gólnál és öt gólpassznál jár.
De a játékideje messze van attól, amit elvárt. A hírek szerint pont ezért távozna. Annak ellenére, hogy korábban a kölcsönadását rebesgették, Gülert nem ezt szeretné.
Vagyis maradna, hogyha a következő szezonban ennél sokkal többet szerepel. Hogyha nem, akkor pedig végleg eligazolna. Mert nem akar még egy szezont a kispad melegítésével tölteni.
Sokan persze nem értik, hogy Güler miért nem játszik. Miközben a török válogatottban stabil alapember, amit mindig remek teljesítménnyel hálál meg. Ő pedig egy ilyen stabil szerepet szeretne elérni a Real Madridban is.
Ancelotti szerint Güler szerepe a klubnál teljesen normális egy ilyen korú játékost figyelembe véve.
Viszont ezzel a szereppel biztosan nem lesz elégedett a török futballista a jövőben. Így nagyon valószínű, hogy a nyáron továbbáll. Mert nem akar még egy szezont elpocsékolni a pályafutásából csereként.
A kérdés persze, hogy ki lesz hajlandó érte 50 millió eurót fizetni?