Élesedik a küzdelem az NB I-ben: élen maradna a Győr, örökrangadó vár a Fradira
Kiélezett mérkőzés lehet az Újpest–Diósgyőr bajnoki is., mivel a két csapat között csupán három pont a különbség.
A listavezető ETO FC Győr a kupagyőztes Paks otthonában lép pályára a labdarúgó NB I 23. fordulójában, és már egy döntetlennel is megőrizheti első helyét a tabellán.
Borbély Balázs vezetőedző kétmérkőzéses eltiltása letelt, így újra a kispadról irányíthatja csapatát, amely már sorozatban kilenc veretlen összecsapásnál tart. A múlt heti, Kisvárda elleni sikernek köszönhetően, illetve a Ferencváros zalaegerszegi vereségének következtében a győriek három pont előnyre tettek szert a tabellán, márpedig ebben az idényben most fordul elő először, hogy a listavezető kettőnél több ponttal vezet a második előtt.
Az ETO legutóbbi két paksi összecsapása egyaránt döntetlenre végződött, és egy újabb pontosztozkodással maradna is az első helyen. A paksiak sorozatban három bajnoki vereségnél tartanak, ráadásul címvédőként már a nyolcaddöntőben búcsúztak a Magyar Kupából. Bognár György vezetőedző együttese a harmadik helyen fejezte be az őszi szezont, mindössze két pont hátrányban az akkor is vezető ETO mögött, jelenleg viszont már csak negyedik, hétpontos lemaradással.
Sűrű hét vár a Fradira
A forduló hétfőn este, az MTK-Ferencváros örökrangadóval fejeződik be. Robbie Keane vezetőedző együttese csütörtökön a Ludogorec ellen játszott Európa-liga-mérkőzést Bulgáriában, és a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc első mérkőzésén 2-1-re kikapott. A múlt héten a zöld-fehérek a bajnokságban elveszítették idegenbeli veretlenségüket, a 17 mérkőzéses sorozatot tavaly február óta építették, s végül 14 győzelem és három döntetlen után kaptak ki.
Európa-liga: Kubatov Gábor jelmondattal reagált a Ludogorec elleni vereségre – reakciók
A zalaegerszegi 3-1-es vereség Ibrahim Cissé piros lapja miatt is fájó lehetett, mivel a francia-szenegáli belső védő egymérkőzéses eltiltást kapott az MLSZ fegyelmi bizottságától. Mindettől függetlenül a Ferencváros az utóbbi években jól teljesít fővárosi riválisa ellen, mivel a két csapat legutóbbi 19 összecsapásából csak egyet veszített el. Az idény első fordulójában a kék-fehérek 1-1-es döntetlennel kezdtek a címvédő ellen, azóta azonban alaposan visszaesett a teljesítményük, és november eleje óta csak egy kisvárdai 3-2-es győzelemmel, illetve két döntetlennel szereztek pontokat. A hétfői mérkőzésen Kata Mihály se léphet pályára, mert a csapatkapitány begyűjtötte ötödik sárga lapját.
A harmadik dobogós csapat, a Debrecen vasárnap kora délután lép pályára Zalaegerszegen. Sergio Navarro vezetőedző kétmérkőzéses eltiltása szintén letelt, ugyanakkor piros lapja miatt Szűcs Tamás nem játszhat. A ZTE tartja jó formáját, mivel legutóbbi tíz bajnokija közül csak egyet veszített el, két döntetlen mellett hetet megnyert, köztük a listavezető ETO-t, a második Ferencvárost és a negyedik Paksot is legyőzte.
Újpesten is „rangadót” rendeznek
Kiélezett mérkőzés lehet az Újpest–Diósgyőr bajnoki, mivel a két csapat között csupán három pont a különbség, a vendégek a kiesést jelentő 11. helyen szerénykednek, de a hazaiak nyolcadik pozíciója sem jelent biztonságot a hátralévő fordulókra. A lila-fehérek a múlt héten szerezték meg első tavaszi győzelmüket, de nem mehetnek biztosra szombat este, mivel a vendégek az előző fordulóban idegenben győzték le a Paksot, nem mellékesen pedig néhány nappal korábban ugyancsak idegenben ejtették ki a Magyar Kupa címvédőjét a sorozatból.
A forduló a Nyíregyháza-Kisvárda összecsapással kezdődik szombaton kora délután. Bár a házigazda csak a tizedik helyen szerénykedik, a tavasszal veretlen, egy döntetlen mellett a legutóbbi három mérkőzését megnyerte, vagyis a pontjainak negyvenegy százalékát ezen a négy találkozón gyűjtötte be. Szintén a Spartacus jó formáját támasztja alá, hogy az előző két mérkőzésén összesen nyolc gólt szerzett.
A Kazincbarcika-Puskás Akadémia összecsapáson a vendégek az esélyesebbek, az idényben már hat pontot szereztek a borsodiak ellen.
A Paks-ETO FC és a hétfői MTK Budapest-Ferencváros mérkőzést az M4 Sport, a többi négy összecsapást az M4 Sport+ közvetíti élőben.
Fizz Liga, 23. forduló:
szombat:
- Nyíregyháza Spartacus FC-Kisvárda Master Good 14.00
- Kolorcity Kazincbarcika SC-Puskás Akadémia FC 16.15
- Újpest FC-Diósgyőri VTK 18.30
vasárnap:
- Zalaegerszegi TE FC-Debreceni VSC 14.45
- Paksi FC-ETO FC Győr 17.30
hétfő:
- MTK Budapest-Ferencvárosi TC 20.00