Magyar foci

Eldőlt, hol rendezheti az Újpest a focimeccseit

Az Újpest közleményét változtatás nélkül közöljük.
 
Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy közel egy év szünet után jövő héttől ismét a Szusza Ferenc Stadionban játsszuk majd hazai meccseinket. Klubunk vezetősége az elmúlt hetekben és az utóbbi napokban többször is tárgyalóasztalhoz ült a Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban „NSK”) vezetőivel, hogy mihamarabb megállapodás születhessen a hazatérésünkről –
""
A ma este aláírt szerződés értelmében, továbbá, ha az MLSZ és a hatóságok megadják a szükséges engedélyeket, március 1-jén a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Szusza Ferenc Stadionban fogadjuk majd a zalaegerszegiek csapatát, és természetesen március 4-én a zöld-fehér riválisunk ellen is a Megyeri úton lépünk majd pályára. A megállapodás értelmében a tavaszi szezon hátralévő hazai összecsapásain is az egyetlen és az örök otthonunkban fogadjuk majd ellenfeleinket.
 
Köszönjük az NSK-nak az egyeztetéseken tanúsított együttműködésüket.
 

Így készül a Barca a madridi rangadóra – videó " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Szurkolóinknak pedig szeretnénk megköszönni kitartásukat és türelmüket, amelyet a kialakult helyzet során tanúsítottak a csapatunk irányában, valamint azt a lelkesedést, amellyel Kecskeméten is támogatták kedvenceiket.