Spanyol foci

Elárulta a játékvezető, miért állította ki a Real üdvöskéjét

Kép forrása: Angel Martinez/Getty Images

A Getafe elleni vereség nemcsak elhullajtott pontokat jelent a Real Madridnak, hanem komoly fegyelmi következményekkel is járhat az argentin tehetség, Franco Mastantuono számára.

Ahogyan a sport365.hu is tudatta az olvasókkal, a királyi gárda 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a madridi rivális Getafe ellen.

A Bernabéuban rendezett találkozón a blancók játékosai egyre frusztráltabbá váltak a vendégek időhúzása miatt a hosszabbítás perceiben. Mastantuono pedig egy szabadrúgás után folyamatosan reklamált, s úgy tűnik, átlépett egy határt.

A mérkőzés játékvezetője, Alejandro Muñiz Ruiz, hirtelen megállította a játékot, majd azonnal felmutatta a piros lapot az argentin tehetségnek.

A Diario AS által is közzétett jegyzőkönyv szerint a fiatal középpályás kétszer is azt kiabálta a 34 esztendős spori felé:

„Micsoda szégyen, kib***ott szégyen.”

A jelentés alapján a piros lap oka egyértelműen Mastantuono tiszteletlen és sértő viselkedése volt.

Arbeloa sem védte meg

A mérkőzés után a madridiak vezetőedzője, Álvaro Arbeloa, keményen bírálta játékosát, „elfogadhatatlannak” nevezve a viselkedését, és külön kiemelte, hogy egy fiatal futballistának ilyen helyzetben higgadtabbnak kell maradnia.

Mennyit kell kihagynia?

Mivel egyből pirosról van szó, az argentin automatikusan eltiltott egy mérkőzésről, de ennél súlyosabb büntetés is várhat rá.

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) fegyelmi kódexe szerint:

A játékvezetőkkel szembeni tiszteletlen vagy lekezelő megszólalás – amennyiben nem minősül a legsúlyosabb esetnek – 2–3 mérkőzéses eltiltással büntetendő.

A hasonló esetek többségében a kétmeccses eltiltás a jellemző.

Mely meccsekről hiányozhat?

Ha a várakozásoknak megfelelően két mérkőzésre tiltják el, Mastantuono nem játszhat:

  • a Celta Vigo elleni idegenbeli bajnokin a Balaídosban,
  • valamint az Elche ellen a Bernabéuban

Előbbiről Franco Mastantuono mellett Dean Huijsen és Álvaro Carreras is kimarad, hiszen a két spanyol labdarúgó egyaránt az ötödik sárgáját kapta hétfőn.

Ez különösen érzékeny időszak, hiszen a két La Liga-meccs közé ékelődnek a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzések.

Jó hír viszont a madridiak számára, hogy amennyiben az argentin „csak” két meccset kap, visszatérhet az Atlético elleni városi rangadóra.