El is felejthetjük – Verstappen pontot tett vb-álmainak végére
A négyszeres címvédő Max Verstappen szerint ez a hétvége egyértelműen megpecsételte az újabb világbajnoki esélyeit.
Max Verstappen végleg lemondott az idei világbajnoki címről, miután São Paulóban egy borzalmas szombatot élt át, amit legszívesebben elfelejtene.
A holland versenyző dühösen panaszkodott a Red Bulljára az interlagosi sprintfutam után, ahol a hatodik helyről rajtolva végül negyedikként ért célba. A rádión keresztül elhangzott kemény megjegyzései miatt még a versenymérnöke, Gianpiero Lambiase is rendreutasította, annyira érezhető volt a frusztrációja.
A helyzet aztán tovább romlott az időmérőn, ahol a négyszeres világbajnok csak a 16. helyet szerezte meg a rajtrácson – ez volt az első Q1-es kiesése a 2021-es Orosz Nagydíj óta, valamint az első, amelyet pusztán a tempóhiány okozott (nem motorhiba), 2017 óta.
Verstappen az RB21-es Red Bull tapadásának hiányára panaszkodott, ami a körök során végig egyértelműen látszott is.
Miután az előző öt futamból hármat megnyert, a másik kettőn pedig dobogóra állt, Verstappen értetlenül állt a hirtelen teljesítmény-visszaesés előtt.
A médiának, köztük a RacingNews365-nek nyilatkozva így fogalmazott: „Először is meg kell értenünk, mi a problémánk. Nem volt jó, és nem igazán értjük, hogy miért alakult így. Egyszerűen nincs tapadás. Változtattunk pár dolgot az autón, de semmi sem működött. Ki kell derítenünk, hogy miért, mert egyszerűen semmi sem reagált, és nem értjük, miért” – mondta kissé tanácstalanul a holland.
„Valami egyértelműen nem működik nálunk, még a beállítás-változtatások után sem. Normál esetben éreznél valamilyen reakciót, de most semmit. Valami nagyon nincs rendben” – tette hozzá.
A bajnoki pontversenyben 39 ponttal Lando Norris mögött állva – miután a McLaren-pilóta megnyerte a sprintfutamot és növelte előnyét – Verstappen nem kételkedik abban, hogy ezzel véget is értek az idei bajnoki reményei.
„Erről lemondhatunk” – mondta határozottan Verstappen. – „Onnan, ahonnan indulunk, ez nem fog működni. Ilyen teljesítménnyel pedig végképp felejtsük el.”
Amikor emlékeztették, hogy a tavalyi brazíliai futamot a 17. helyről megnyerve zárta, a holland azzal hárított, hogy az „teljesen más körülmények” között zajlott, mivel az esős verseny volt, míg a vasárnapi futam várhatóan száraz lesz.
A futamra előretekintve, és jelezve, hogy válaszokat vár a csapattól, Verstappen hozzátette: „Rengeteg mindent kell rendbe hoznunk az autón, ezért az éjszaka folyamán újra átnézünk mindent, hátha találunk valamit. De jelenleg egyszerűen semmi sem működik úgy, ahogy kellene. Valami nagyon nincs rendben, és pillanatnyilag fogalmunk sincs, hogyan javítsuk meg.”
A legfrissebb információk és a német Auto Motor und Sport korai jelentése szerint Verstappen autóján estig dolgoztak a Red Bull szerelők, megszegve ezzel a parc fermé-szabályokat. A holland címvédő autóját teljesen átállították, és egy teljesen új és friss Honda motort szereltek be számára.
Max Verstappen set to start tomorrows race from the pit lane – opening the door for another setup change and adding a fresh Honda engine to the pool. #BrazilGP #F1
AMuS (in German):https://t.co/NhmcT9Sh5K
— Tobi Grüner 🏁 (@tgruener) November 8, 2025
Max Verstappen tehát a boxutca végéről várhatja majd a Sao Pauló-i Nagydíj rajtját.