Nemzetközi labdarúgás

EL G-csoport: Két magyar csapata is továbbjutott-videó

A G-csoportban az AEK Athénnak csupán egy pontra volt szüksége, hogy továbbjusson a csoportból, míg az Anderlechtnek csak akkor volt esélye erre, ha előbbi vereséget szenved.
Ennek tudatában a belga csapat hozta is a tőle telhetőt, és hazai pályán múlta felül a horvát Hajduk Split csapatát De Sutter és Suarez góljaival. Miután mindkét találtat az első félidőben esett, így a belgáknak szinte ár csak a másik mérkőzés alakulását kellett figyelniük.
Az AEK drukkerek egészen a 44. percig örülhettek, ugyanis ekkor szerezte meg a vezetést a vendég Zenit, ezzel a kiesés szélére sodorva a görögöket. Az athéniak egyre jobban kitámadtak, és törekedtek az egyenlítésre, ami azonban fordítva sült el, ugyanis még két gólt szerzett a Zenit, amivel 3-0-ra megnyerte a mérkőzést.
Ezzel biztossá vált, hogy három olyan csapat is lesz az EL legjobb 32 csapata közt, melyben magyar játékos is játszik, ugyanis a PSV és a Zenit után az Anderlecht is sikerrel vette a csoportkört.

G csoport:
Anderlecht (belga)-Hajduk Split (horvát) 2-0 (2-0)

Gól: De Sutter (12.), Suarez (41.)

AEK Athén (görög)-Zenit (orosz) 0-3 (0-1)

Gól: Buharov (44.), Rosina (67.), Gyenyiszov (88.)

 

Anderlecht-Hajduk

 

 

AEK-Zenit