Nemzetközi labdarúgás

El Clásico: minden idők legrosszabb meccsén nyert a Real

""

Már a hatodik percben vezetéshez jutott  a Real Madrid. Morata tökéletesen adott középre, ahol a hosszú oldalon érkező Benzema könnyedén passzolt a kapuba. A vezetés megszerzése után a Real Madrid átadta a játék irányítását a Barcelonának, aminek meg is lett az eredménye a vendégek szempontjából pozitívan.

A 18. percben Lionel Messi volt eredményes. Az argentin csatár lesgyanús helyzetben lépett ki, de nagyon nagyot hibázott a Real Madrid védelme. Messi pedig egy visszahúzást követően a rövidbe lőtt laposan.

A két gólon kívül szinte semmi sem történt a mérkőzésen az első félidőben. Nem úgy a másodikban, amikor a mérkőzés hajrájában Sergio Ramos fejese győzelmet ért a Real Madrid számára. A találkozó utolsó percei igen paprikásra sikerült. A 93. percben Ramos buktatta Pedrót a 16-oson belül, de nem adott büntetőt a játékvezető. Ezt követően Iniesta sárga lapot kapott, míg Victor Valdés piros lapot kapott.

Összességében egyébként elmondható, hogy minden idők egyik leggyengébb El Clásicója volt ez a mai. Győzelmével  a Real 13 pontra csökkentette a különbséget a két csapat között a tabellán.

LABDARÚGÁS
Primera División, 26. forduló:
Real Madrid CF – FC Barcelona 2-1 (1-1)
Gólszerző: Benzema (6.), Sergio Ramos (83.), illetve Messi (18.)
tegnap játszották:
Getafe CF – Real Zaragoza 2-0 (1-0)
Gólszerző: Colunga (21.), Escudero (61.)