Michael Storer idei második szakaszgyőzelmét aratta a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek 10. szakaszán Odd Christian Eiking átvette az összetett első helyét.

A hétfői pihenőnapot követően kedden a Roquetas de Mar és Rincón de la Victoria közötti 189 kilométer várt a bringásokra, a hajrához közeledve egy második kategóriás emelkedővel. A mezőny jelentős méretű, harminc fő feletti szökevénycsoportot engedett el, benne ketten álltak tíz percen belül a piros trikós Roglichoz képest összetettben: a francia Guillaume Martin és a norvég Odd Christian Eiking.

Az éllovas csapata, a Jumbo-Visma nem ragaszkodott a trikó megőrzéséhez, így 13 perc feletti előnyt engedett a szökésnek.

Roglic maga azonban a vele egy csoportban tekerő riválisaival szemben akart előnyt nyerni, és mintegy 18 kilométerrel a cél előtt váratlanul ritmust váltott az emelkedőn. A lejtmenetben egy jobbkanyarban azonban kicsúszott, emiatt közvetlen üldözői utolérték.

Az Ineos Grenadiers kerékpárosai azonban így is több mint fél percet kaptak Roglictól. A legutóbbi két kiírásban győztes szlovén azonban nem maradt az első helyen összetettben, a vezetést Eiking vette át. Így az észt Taaramäe után már az Intermarché-Wanty második versenyzője vehette fel a piros trikót.

– 92 km | Etapa 10 – Stage 10 | #LaVuelta21

31 fugados con @Oddeiking mejor situado en la general y grandes nombres en el grupo.

Big names in today’s 31-man break with Odd Christian Eikingas the biggest GC threat!

https://t.co/zqaO4Bw62K pic.twitter.com/8416h1woq5

— La Vuelta (@lavuelta) August 24, 2021

A szökevénycsoportból a cél előtt 19 kilométerrel váltott tempót a pénteki etapon is első Michael Storer, és második szakaszsikerét ünnepelhette a DSM 24 esztendős ausztrál bringása.

Etapa 10 | Stage 10

@mjstorer_au #LaVuelta21 pic.twitter.com/kH5FeovXbZ

— La Vuelta (@lavuelta) August 24, 2021

Eredmények:

10. szakasz, Roquetas de Mar-Rincón de la Victoria, 189 km:
1. Michael Storer (ausztrál, DSM) 4:09:21 óra
2. Mauri Vansevenant (belga, Deceuninck – Quick-Step) 22 másodperc hátrány
3. Clément Champoussin (francia, AG2R Citroën) azonos idővel
…5. Odd Christian Eiking (norvég, Intermarché-Wanty) a. i.
…12. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 51 mp h.
…37. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 11:49 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Eiking 38:37:46 óra
2. Martin 58 másodperc hátrány
3. Roglic 2:17 perc hátrány

Szerdán az Antequera és Valdepenas de Jaén 133,6 kilométer megtétele vár a 76. Vuelta a Espana mezőnyére. A 3417 kilométer össztávú viadal jövő vasárnap Santiago de Compostelában, a híres Szent Jakab-zarándokút – ismert nevén El Camino – záró állomásán ér véget.

Borítókép: Twitter.com/LaVuelta