Tenisz

Egyik magyar sem jutott tovább a juniorok között Wimbledonban

Nem sikerült a továbbjutás egyik magyarnak sem a wimbledoni torna juniorversenyének hétfői napján.
A lány egyesek között a 16. helyen kiemelt Nagy Adrienn a selejtezőből jött Katrina Scott ellen játszott.
A két játékos az első szettben 2-2-ig hozták adogatásaikat, ekkor azonban Scott elbukta a gémet.
Csakhogy Nagy nem tudott élni a lehetőséggel, hogy meglógjon: ő is elvesztette adogatását, majd 4-3-nál még egyet, így a játszmát is elvesztette.
A második szettben nem kevesebb, mint hat alkalommal vesztették el az adogatást a játékosok, majd végül Nagy újra elbukta a kezdeményezést, így pedig a találkozót is.
 
""
 
Tóth sem járt sokkal jobban. Pedig az első játszmában már 3-0-ra is vezetett. Ennek ellenére Noel visszajött 3-3-ra, majd 4-4-nél el is vette Tóth adogatását.
Utána az amerikai már nem hibázott, és 6-4-re hozta a szettet. A másodikban 1-1-ig volt izgalmas a párharc, majd Noel újfent breakelt.
Ezt követően a selejtezőből jött játékos már nem engedte ki a kezéből találkozót, és a második játszmát is 6-4-re nyerte meg.
 
""
 
A fiú egyeseknél Makk Péternek szurkolhattunk. Ellenfele a selejtezőből főtáblára került brazil Natan Rodrigues volt.
Az első négy adogatást mindketten hozták, majd Makk közel állt a breakhez többször is, ám Rodrigues visszahozta magát, és hárított minden breaklabdát.
Sőt, később a brazil – Makk szempontjából a lehető legrosszabbkor – vette el a magyar adogatását.
A második szett szorosabban alakult: 3-2-ig mindketten hozták adogatásukat. Ezt követően Makk elvette Rodrigues adogatását, és 4-2-re vezetett.
5-2-nél már azt hihettük, hogy Makk továbbjuthat. Ekkor azonban Rodrigues úgy összeszedte magát, hogy a magyarnak esélyt nem adott a mérkőzés megnyerésére.
A végén Makk már a meccsben maradásért adogatott. De ez sem sikerült, és Makk péter is búcsúzott az egyéni küzdelmektől.
 
""
 
Fotók: Siklós Erik