Forma 1 / Motorsport

Egyetlen versenyző döntése boríthatja a teljes F1-es pilótapiacot

Kép forrása: Jayce Illman/Getty Images

Míg tavaly szinte befagyott a Forma–1-es átigazolási piac, az idei szezonban minden borulhat.

A szakértők szerint Max Verstappen kezében van a kulcs: ha ő mozdul, kő kövön nem marad a paddockban.

Jolyon Palmer, korábbi F1-es pilóta szerint Max Verstappen döntése határozza meg az idei pilótapiac alakulását. Palmer úgy véli, ha a négyszeres világbajnok a váltás mellett dönt, az olyan „láncreakciót” indít el, amire rég volt példa – számolt be róla a RacingNews365.

Verstappen jövője körül azután szaporodtak meg a kérdőjelek, hogy a holland hangot adott az új, 2026-os szabályok szerinti autókkal kapcsolatos frusztrációjának. Ráadásul a Red Bull idei kezdése is hagy kívánnivalót maga után. Az idénynyitó futamokon képtelenek voltak az élen harcolni, miközben a Mercedes állva hagyta a mezőnyt, és az első három nagydíj mindegyikét megnyerte.

A holland klasszist egyre többször hozzák szóba a német márkával, egy esetleges átigazolásnak pedig beláthatatlan következményei lennének a többi versenyzőre nézve.

„Egyértelműen ő a legnagyobb név a piacon” – mondta Palmer az F1 Nation podcastben. „Ha vált, és átigazol egy másik csapathoz, akkor garantáltan elszabadul a pokol. De ha nem vált, hanem egyszerűen visszavonul, a Red Bullnál felszabadul egy hely, ami mágnesként vonzza majd a mezőny többi pilótáját. Jelenleg mindenki rá figyel, és ahogy múlt héten is mondtuk: pillanatnyilag több mint valószínű, hogy Max távozni fog.”

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365

Állóvíz az élmezőnyben, mozgás a hátsó sorokban?

Verstappen szerződése papíron 2028 végéig szól a Red Bullnál. Ám az új autók miatti elégedetlensége felerősítette azokat a hangokat, melyek szerint idő előtt kiléphet a megállapodásból. Ugyanakkor még benne van a pakliban, hogy kitölti a 2027-es évet is a milton keynes-i alakulatnál.

Arra a kérdésre, hogy Verstappen maradása esetén nyugodt marad-e a piac, a korábbi IndyCar-versenyző, James Hinchcliffe így válaszolt:

„Szerintem igen. Az élcsapatoknál mindenki hozza a szintet, és Lewis Hamilton visszavonulása sem tűnik valószínűnek. Felmerült, hogy Lewis megvárja-e, mire képes az új Ferrari, és ha nem elég jó, szögre akasztja a bukósisakot – átadva a helyét Oliver Bearmannak. De úgy tűnik, a régi Hamiltont látjuk, és a Ferrari is remek autót rakott össze.”

Hinchcliffe hozzátette: „Szerintem a mezőny első fele változatlan marad, de a rajtrács végén ettől függetlenül is komolyabb vándorlásra számítok.”