Olimpia 2016

Egyesben is olimpiai bajnok Kozák Danuta!

""

Megvédte londoni címét, négyszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta.
 
Sporttörténelmet írt női K-1 500 méteren elért győzelmével Kozák Danuta: ő az első négyszeres magyar olimpiai bajnok kajakos.
 
Magabiztos elő-, majd középfutambeli győzelmét követően a döntőben gyengébb rajt után féltávnál már ő vezetett, 300 m-nél pedig olyan hajrát indított, amire versenytársainak nem volt válasza.
 
Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt. A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, annyira elhúzott a többiektől, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. A célba bő másfél hajóval a dán Emma Jörgensen előtt ért be. Harmadikként a tavaly világbajnok, Rióban 200 méteren aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington végzett.

„Nem számítottam ekkora különbségre, csak ki akartam hozni magamból a maximumot. Túl vagyok a betegségen, köszönöm a stábnak és az egész szövetségnek, mert tartották bennem lelket. Négyéves álom teljesült be azzal, hogy sikerült megvédenem a címem” – mondta a friss olimpiai bajnok.

Kozák – aki kedden Szabó Gabriellával párosban is győzött ezen a távon – a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte. Négy elsőségével most már ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa.
 
A magyarok az olimpiákon – a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint – eddig 175 arany-, 151 ezüst- és 174 bronzérmet nyertek.
 
""
 
VÉGEREDMÉNY, NŐI K-1 500 m
1. KOZÁK DANUTA, 2. Emma Jörgensen (dán), 3. Lisa Carrington (ausztrál), 4. Marina Litvincsuk (fehérorosz), 5. Franziska Weber (német), 6. Ju Zsu (kínai), 7. Ruzicsics-Benedek Dalma (szerb), 8. Inna Oszipenko-Radomszka (azeri)