"Volt erőnk feladni, elengedtük ezt a gyötrelmesen hosszú Kékszalagot."

A Gyöngy legénységét többször is megtréfálta idén a Balaton.


Az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj még a legrutinosabb egységeket is próbára tette. A gyenge szél és a perzselő nap nem kedvezett a versenyzőknek. Arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a résztvevőknek már sokszor írtunk, ugyanakkor nincs hitelesebb annál, mint amikor a csapatok saját maguk számolnak be írról miként élték meg a futamot. Így most következzenek hát az ő beszámolóik. Elsőként a Gyöngy legénységének írásos összefoglalóját tesszük közzé, változtatások nélkül.

Death before DNF?

Tudtuk, hogy az idei Kékszalag hosszú lesz. Nagyon melegnek, szélben szegénynek jósolták és ezért embert próbáló tókerülésnek ígérkezett. Tartottunk a keleti medencében a hínártól is. Okkal, hiszen egy pár nappal korábban az EGIS Kupa vasárnapi futamain, a csopaki vízterületen, egy hínárbokornak köszönhetően többet mentünk oldalra, mint előre. Az oldalcsúszási versenyben minden bizonnyal első helyezést ért volna a mutatványunk. 

Megfogadtuk, hogy a szalagon nem megyünk közel az északi parthoz a keleti medencében, de azért kidolgoztuk a tökéletes hínár leszedési metódust is.

A tőkesúlyt, a motorkihajtást és a kormányt a legénység hínár-ügyi menedzsere tisztította. Egy merüléssel, egy levegővel. A szintidő jelenleg huszonhét másodperc, de a szezon végéig még javítunk! 

Reggel kilenckor a rajtvonal déli oldalán lendültünk neki jó sebességgel, tiszta rajttal, első sorból. Először a jobbcsapást húztuk meg többször, de azért délre tendáltunk. A keleties szél megint egy kíváló kiflit kínált Keneséig. A nyugatira váltó szélben gennakerre váltottunk és nem sokkal a déli harangszó után, abszolútban a 87., osztályunkban a hatodik helyen fordultunk Kenesénél.

Gyors hínarazás után elindult a negyedszeles menet Siófok felé. Több fordulóval igazítottunk a tó közepe felé, frissebb fuvallatokat keresve. A kettes számú pályajelet Siófoknál 3 órakor, abszolútban a 79., osztályunkban az ötödik helyen vettük.

A tihanyi csőig a partot nyaldosva, majd egy picit északabbra igazítva krajcoltunk. Ezen a szakaszon sok hajót, köztük osztálytársainkat, megelőztünk a jó fordulókkal.

De ez a limányban való egerészés nagyon fárasztó volt. Ilyenkor nem lehet mozogni a hajón, mert "kirázzuk" a szelet a vitorlákból, minden idegszálunkkal arra figyelünk, hogy megtaláljuk azt a kevés áramlást, ami van. Ha választani lehet, inkább 20+ csomót kérünk, mint ezt a kínzást.

A tihanyi csövön este negyed nyolc körül csúsztunk át, osztályunkban már harmadik helyen. Az első kettő lőtávon belül volt, a negyedik a sarkunkban.
Földvár felé igyekeztünk lecsorogni a parti szélre várva. A másfél órás idegörlő ácsorgást egy hínár merüléssel dobtuk fel. A csodás naplemente nem tudta lázba hozni a megfáradt csapatot, főleg úgy hogy azt láttuk, hogy több földvári egység is motorra kapcsolt és célba vette a Pub-Lik-ot. 

Ahogy a nap elment az északi partra bújócskázni, megjött a várva várt frissülés délről. Felrántottuk fekete gennakerünket (mi csak BBMF-nek becézzük) és a negyedik helyen álló osztálytárssal, Don Roséval, egy klassz hátszeles vágtába kezdtünk a déli parton. Szárszó felé ők beragadtak a parthoz közelebb, majd kihalzoltak. Itt láttuk őket utoljára a sötétség beállta előtt.

A déli part nem hozta a formáját. Kimentünk a part mellé, amennyire csak tudtunk, de nem jött a harsogó termikus szél. Boglár után meg is álltunk. Itt csorogtunk rá több, korábban megszökött, hajóra és a csövön első helyen átlépő osztálytársunkat is megpillantottuk pár méterre tőlünk.

Badacsony és Szigliget között értünk fel az északi partra, ahol jó sebességgel robogva magunk mögött láttuk, a verseny első részében vezető NAU330-ast. Mi élesebben haladva, a györöki spiccet célozva igyekeztünk bemenni a keszthelyi öbölbe, míg mások gennakerrel dél felé próbálkoztak. Bejutottunk, de ott megálltunk.

Megállt az ész is, mert az északi parton elrobogott szinte mindenki, aki mögöttünk jött át a csövön. Pofon kiosztva. De az igazi nagy pofon akkor lett kiosztva, amikor egyik másik hajóról kiderült, hogy nem befelé, hanem az öbölből kifelé igyekszik. 

Lassú két és fél órás csorgás után 9.30-kor becsekkolunk a keszthelyi pályajelnél. Innen a “vágta” vissza hasonló tempóban. Rémálom. Sokszor elhangzott, hogy mennyire szeretjük a keszthelyi öblöt. Még a víz színe is szép és hívogató volt. Nem. 

Az akkumulátoraink feladták a versenyt a bójavételt követően, így egy gyenge csipogással tarkított “low battery” jelzés után a műszereink lehunyták szemüket. Sebaj, így is lehet vitorlázni és szoktunk is.

Amikor kitörtünk végre kedvenc öblünkből gennakerről spinnakerre, majd reacherre, majd spire, majd újra reacherre váltva vitorláztunk. A csapat egyre fáradtabb volt, a lelkesedésünket a bilgében kellett keresgélni az utolsó hideg italaink mellett.

Nem volt meglepő, hogy a szigligeti öbölben elkezdődött a számolgatás. Mennyi idő még Füredig, meddig aszalódunk még a napon, mennyi limányban történő egerészés szépíti majd még ezt a Kékszalagot illetve, hogy mennyi idő alatt tud valaki akksit hozni nekünk Révfülöpről.

Death before DNF (Did Not Finish)? Nem. Volt erőnk feladni, el tudtuk ezt a gyötrelmesen hosszú Kékszalagot engedni. Fáradtak voltunk, a déli part termikus szele - amit tízből kilenc vitorlázó ajánl  - nem jött meg. Ha rosszabb helyen jövünk át a csövön, talán már Földvárnál feladjuk, mint megannyi földvári vitorlázó barátunk. De mi tovább mentünk, mert igazán jól álltunk — harmadikak voltunk az osztályban és valahol az első hetvenben abszolútban. Aztán persze a tó jól megtréfált minket és nekünk elfogyott az energiánk (az akksiból is...) a további vicceken való nevetéshez.

Badacsonynál kivitorláztunk egy kávéra és némi amper felvételére, amivel befejeztük az idei Kékszalagot.

Gratulálunk mindenkinek, aki teljesítette az utolsó tíz év leghosszabb Kékszalagját!

Nagy gratula osztályunk győztesének, a Meru Sailingnek! Szép menet volt!

Forrás: Facebook.com/GyöngySailingTeam

Borítókép: Facebook.com/TörökBrigiPhotographer

Videók