Társa varrta össze a magyar vitorlázó fejét

Fejsérülést szenvedett Fa Nándor a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen, melyet a legénység másik tagja varrt össze.


A 61 éves magyar hajóst akkor érte a baleset, amikor felmászott az árbocra, hogy megjavítson egy elromlott eszközt. A felszakadt bőrt a Spirit of Hungary kétfős legénységének új-zélandi tagja, Conrad Colman varrta össze.

"Nagyon nehéz dolga volt, mert az elmúlt napok erősebb szelei által kialakított hullámzás borzasztóan csapkodta a hajót. Aztán láttam, ahogy többször is kitépődik a fogásból és ellendül az árboctól minden alkalommal nagy csapódással visszaérkezve. Kicsatolta a karabínert, ami megnövelte ezzel a hinta amplitúját, így a becsapódások is erősebbek voltak" - olvasható a csapat honlapján Conrad Colman hajónaplójában. "A verseny szervezőitől kapott elsősegélykézésnek, illetve a vitorlavarrással töltött éveimnek hála egész szép heg lesz a homlokán" - tette hozzá.

A hajósok napokat szenvedtek az elromlott csúszka miatt, Colman háromszor, Fa Nándor kétszer mászott már fel az árbocra, hogy fel tudják húzni a vitorlát. Az egyik ilyen alkalommal sérült meg a magyar vitorlázó feje. A megálló nem jelenti a magyar, új-zélandi kettős versenyének a végét, a viadal szabályai ugyanis lehetővé teszik a technikai megállást, melynek minimum 24 órásnak kell lennie, de maximum nyolc napot lehet a kikötőben tölteni.
 

Videók