Szoros az élmezőny – Berecz továbbra is remekel

Berecz Zsombor továbbra is második.


Két futamot rendeztek magyar idő szerint ma hajnalban a Finn hajóosztályban az ötkarikás játékokon. Berecz Zsombornak - a tegnapi két második hely után – a mai első futamban meg kellett elégednie a kilencedik pozícióval, majd a tervek szerint megrendezett második futamban negyedik lett.

Ez utóbbi futamban a hatodik pozícióban ért fel az első kreuz végén a bójához, majd a hátszélben javítani tudott két helyet és végül megtartva ezt a helyet negyedikként ért célba. Ma egyébként kiválóan vitorlázott a brit Scott Giles, aki mindkét futamot megnyerve, sokat javítva összetettbeli pozícióján már a negyedik helyen áll, négy futam alapján. Ami számunkra ennél sokkal fontosabb, hogy Berecz Zsombor továbbra is második, de pontegyenlőséggel a török Kaynar Alicannal, aki a tegnapi futamgyőzelmek után ma egy hatodik és egy tizenharmadik helyet szerzett, de még mindig ő áll az élen. Szoros nagyon a verseny, hiszen a 8 pontos Kaynar Alican és Berecz Zsombor mögött a 9 pontos spanyol Cardona Mendez Joan következik a harmadik helyen, de a mostani futamgyőzelmeinek köszönhetően a brit Scott is felzárkózott, aki 11 ponttal áll a negyedik helyen. Folytatás holnap, újabb két futammal.

A Laser hajóosztálynak ma szünnap van, így Érdi Mária és Vadnai Benjamin is holnap folytatja szereplését az olimpián.

Forrás: hunsail.hu
Fotó: Cserta Gábor

Videók