Így tudták meg egykori társuk elvesztését a Capella fedélzetén

Az egyik 70-es cirkáló legénységének felemelő és helyenként szomorkás beszámolója a 2020-as Kékszalagról


Az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj még a legrutinosabb egységeket is próbára tette. A gyenge szél és a perzselő nap nem kedvezett a versenyzőknek. Arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a résztvevőknek már sokszor írtunk, ugyanakkor nincs hitelesebb annál, mint amikor a csapatok saját maguk számolnak be írról miként élték meg a futamot. Így most következzenek hát az ő beszámolóik. Most az egyik 70-es cirkáló, a Capella írásos összefoglalóját tesszük közzé, változtatások nélkül.

"Ahogy a Capelláról láttuk

Némi tanakodás után a déli bójától rajtoltunk, vállalva a tömegben ragadás veszélyét. Így is történt, jó pár száz méterig vitt minket egy fölöttünk nehezen lemaradó hajó, akitől nem tudtunk kifordulni a déli partra. Az első szabad lehetőségnél átvágtunk és irány dél, velünk a Krajcár és az Anna. Délen maradva mi már a kenesei bója előtt vettük a siófoki kapukat. Kenesét a 70-sek közül elsőnek vettük, megelőzve még egy eltévedt katamaránt is. A bója után a Sirocconak és Lillafürednek bejött a középtengely, ők robogtak Siófok felé, szorosan a többtestűek nyomában.

A második szakasz viszonylag jó tempóban indult. Rövid vágta után kifordultunk egy 370-es Nau alól vízközép irányába, majd 500 m után visszaálltunk, innét szép lassan kezdett leállni a szél, de haladtunk. Az Anna beragad vízközépen, a Sirocco meg várta, hogy a siófoki kapu közelebb kerüljön hozzájuk.

Lassan elértük a kapu vonalát és egy horgonyzó aggregátoros rockhajó mellett (akkora hangfal dübörgött rajta, hogy csak egy 5kW-os dizel aggregát tudta benne a lelket tartani, szólt is rendesen) két fordulóval átkúsztunk a kapun, fél 2 felé, de a helyünket őríztük.

A harmadik szakasz volt a szenvedés első fázisa.
Szorosan a déli parthoz tapadva vergődtünk el Széplakig, ekkor a Nemere és a Revolution elsiklott mellettünk. Minimális szél volt csak, meg nem álltunk ugyan, de legalább melegünk volt. A frissüléseket, ha volt ilyen, az előttünk lévők hamarabb megkapták és el el léptek, de legalább mi is eljöttünk az üldözőktől. A szoros nem közeledett, időnk volt, így felfedeztük a langyos ásványvízből készült pneumatikus espressot. Egy biciklipumpa (na jó, egy drága biciklipumpa) segítségével a szélmester és taktikus, akinek épp volt ideje, mert szél nem volt, nekilátott tálalni egy rendes feketét, hát… A murcis, enyhén barnás ristretto a régi világot idézte meg…, de legalább a miénk volt!

A csövet kicsit a 70-esek és a 370-es Nau-k előtt hagytuk el, a Sirocco mintha a vízközép mellett döntött volna, a Nemere és a Remete maradt velünk délen. Lassan múlt az idő, szél sehol, egy egy fuvallatban ugrottunk csak előre, de az előttünk lévők bosszantó módon távolodtak. Boglártól egy északről érkező frissülésben felhúzódtunk vízközépre. Lassan lement a nap. Jé, közvetlen mögöttünk a Pannonia, hát ők hogy kerültek ide, ja ha így van, akkor küzdjön mindenki a maga bliszterével, fel-fel-fel, na jó, ennek nincs értelme, aztán végre kiejtett.


A díjátadón egykori barátjukra emlékeztek a Capella tagjai.


Fotó: Facebook.com/Capella vitorlás 70-es cirkáló

Volt értelme az egészséges bliszter méregetésnek, a Pannónia kicsit lemaradt, mi meg ismét elkaptunk egy jó légmozgást és ezzel átjutottunk az edericsi öblön. Na, ekkor meg az Orfi áll mellénk, velük is mentünk egy meccset, aztán kiegyeztünk döntetlenben.

Megint megálltunk, és akkor jöttek a szúnyogok, és csak jöttek-jöttek, a szánkat nem tudtuk kinyitni. A Csuhos sarkánál egy különleges látvány fogadott minket: a tökéletes szélcsendben felsorakozva állt vagy 10 hajó, akik eddig előttünk voltak, köztük a Tihany óta nem látott Sirocco, aki már órák óta várhatott ránk. Aztán végre nagyon lassan elindult az egész boly, majd viszonylag könnyedén megkerültük a hálátlan keszthelyi bóját hajnal fél 2-kor, az Orfi és még sok más oda nem illő hajó mögött.

Negyedik szakasz:
Az öbölből könnyen kijöttünk, újra meccsben voltunk, jöttünk rá Dezsőékre. A Pannónia mögöttünk, a többieket nem láttuk, a Sirocco és a Nemere lemaradt. Pirkadatkor jó tempóban közelítettünk Badacsonyhoz, most észak mellett döntöttünk, ott kifejezetten erős szél volt. Időközben az Orpheust is lehagytuk, miután a reacherüket nem tudták betekerni, így rossz irányba mentek egy darabig.

Ekkor tudtuk meg, hogy Pomucz Tamás végleg elengedte a kezünket, a Nappal együtt Ő is az égbe emelkedett.

Révfülöpig kiválóan mentünk, jó fordulók, kellemes szélben hasítottunk, feltűnt Tihany, hurrá. Láttuk, hogy a déli parton lassul mindenki, mögöttünk a Sirocco és az Orpheus gondolt egyet és elkezdtek délre csoszogni. Mi vízközépre húzódtunk, körülöttünk mindenhol szívódott fel a szél, előttünk mindkét írányba vezetett egy-egy csík. Merre? Délen állnak, ha kiérünk az északira, talán ott a parti áramlatokkal elszökünk.

Vagy inkább délre fordulva a minimálissá váló szélben, álljunk be a többiek mögé? Azt nem, akkor inkább az északi, dupla vagy semmi. Északra fordultunk, eljuttunk a partig, és akkor tükörvíz, megálltunk, vége, matt!

Könnyes szemmel néztük, hogy mennek el a déliek, mi a Zánkai tábor előtt táboroztunk, már láttuk magunkat a mezőny végén célba érni... Teltek az órák, a délieket kezdte elnyelni a szoros. Ekkor csoda történt: egy váratlan breeze lobbantotta meg a reachert -hé mi van? Irány szororosan a part felé, és a leterjedő keletiben lassan megindultunk. Az egyre erősődő szélben elértük a kompokat, szinte egy takkal átmentünk. Füredig még 2 hajót lehajrázva 33-nak, 12.30 körül, a lassúsági rekordunkat megdöntve futottunk be, de még így is meg tudtuk csípni a 70-es osztály 3. helyét.

Örültünk. Elengedtük a szorongásainkat, sírtunk. A jó Isten, az élet, Tamást magához rendelte, biztos vitorlázni akar és a legjobbtól szeretne tanulni, de még várhatott volna. Talán ha lenézett ránk, nem kellett szégyenkeznie a Capella miatt."

Borítókép: Facebook.com/TörökBrigiPhotographer

Forrás: Facebook.com/70-es cirkáló osztály

Videók