Berecz Zsombor bombaformát mutatva Európa-bajnok lett

A magyar vitorlázó a szombati napon már az élre állt.


Berecz Zsombor nyerte a lengyelországi Gdyniában megrendezett Finn dingi Európa-bajnokságot, így a világbajnoki címe után, immáron a kontinens legjobbjának is mondhatja magát. Miután a nemzetközi osztályszövetség törölte az októberre tervezett világbajnokságot, a Finn Gold Cupot, így az EB maradt a finnesek egyetlen nagy nemzetközi versenye a 2020-as évben.

Illetve, amennyiben a vírus okozta korlátozások lehetővé teszik majd és sokan elutaznak a vb helyett és a vb időpontjában rendezett versenyre, akkor azért az is komoly megmérettetés lesz a Finn dingi mezőny számára.

Ami a mostani Európa-bajnokságot illeti: 27 nemzet 70 finnese indult az osztály nyílt (a tengerentúli versenyzők számára is nyitott) kontinensviadalon, ahol külön értékelték az U23-asok és a negyven év feletti, Masters versenyzők teljesítményét is.

Berecz Zsombor gyakorlatilag folyamatosan szállította a legjobb tíz közötti helyezéseket, egyedül a hatodik futamban elért tizenkettedik pozíció, valamint a már tét nélküli zárófutamban elért 24. helyezése „lógott ki a sorból”, de ez utóbbi eredményét – a szabályok szerint – kiejthette a magyar olimpikon. A futamhelyezései a következők voltak: 4., 10., 7., 2., 3., 12., 4., 3., 8., és legvégül a tét nélküli záró futamban elért 24.hely, ami tehát kiesett. Végül 53 ponttal zárta a kontinensviadalt.

Tulajdonképpen sokáig a brit Giles Scottal és a spanyol Alejandro Muscattal volt harcban az Európa-bajnoki címért, de a spanyol versenyző sokat hibázott a hajrában, így ő lecsúszott a dobogóról is. A brit Scott viszont megőrizte az ezüstérmes pozíciót, a dobogó legalsó fokára pedig egy fiatal spanyol, az U23-as Joan Cardona Méndez állhatott fel, aki természetesen megnyerte a fiatalabb korosztály versenyét.

A mezőnyben ott volt Németh Domonkos (U23) is, aki végül a 31. helyen végzett (futameredményei: 32., 31., 32., 22., (35)., 31., 26., 25., 34., 25.), de a fiatalabbak között negyedik lett.

Berecz Zsombor 2018-ban szerezte meg a világbajnoki címet, tavaly pedig megnyerte az olimpia tesztversenyét. Olimpiai kvótát is szerzett az elhalasztott Tokiói ötkarikás játékokra, ahol nagy esélye van arra, hogy érmet szerezzen a magyar vitorlássportnak, amire eddig egyszer volt példa, 1980-ban a Detre testvéreknek köszönhetően.

Borítókép: Ezra Shaw/Getty Images
Forrás: Hunsail.hu

Videók