Megérkezett Pekingbe a téli olimpia lángja

A tervek szerint egyelőre ott marad, ami február 4-én lobban fel.


Megérkezett szerdán a jövő évi téli olimpia lángja Pekingbe.

A lángot repülőgéppel szállították a kínai fővárosba a görögországi Olümpiából, ahol hétfőn, a hagyományos ceremónia keretében gyújtották meg.

A Xinhua hírügynökség beszámolója szerint a lángot ünnepélyes keretek között köszöntötték a pekingi olimpiai toronynál, a Nemzeti Stadion közelében. A láng a tervek szerint egyelőre ott marad, majd több kínai városba is elviszik, hogy "terjessze az olimpizmus szellemét és arra bátorítsa az embereket, hogy minél többen űzzék a jeges-havas sportágakat".

Február 2. és 4. között rövid futást is tartanak a lánggal, közvetlenül a 4-én sorra kerülő megnyitó ünnepség előtt. A téli olimpiára külföldről nem érkezhetnek szurkolók, és az egész eseményt szigorú koronavírus elleni intézkedések kíséretében bonyolítják le.

A játékokra február 4. és 20. között kerül sor, Peking pedig az első olyan város lesz, amely téli és nyári olimpiát is rendezhet.

Borítókép: Facebook.com/ Beijing 2022 

Videók