Liu Shaoang óriási hajrában győzött

Az elődöntőben és a végén is Ádó volt a nyerő.


Elkezdődött!

 A magyar rövidpályás női gyorskorcsolyázók 1500 méteren kezdték meg az elődöntőket. 

A második illetve a harmadik futamban lehetett először szurkolni a magyar versenyzőinknek. Nagyon erős volt az első futam, az utolsó körökben már óriási hajrát vettek a lányok, és elképesztő izgalmak közepette Suzanne Schulting tudott győzedelmeskedni. 


A második futam következett, ahol már igazán szükség volt a fantasztikus magyar szurkolókra! Bácskai Sára Lucának és Lockett Deann-nak lehetett szorítani. A hangulat forró volt, csoda hogy nem olvadt meg a jég, de sajnos az olasz és a francia nagyon megnyomta a végét, aminek köszönhetően Lockett lecsúszott az élmezőnyről.

 

Jászapáti Petra következett a harmadik futamban. Akit onnan lehetett tudni, hogy élre állt, mert a szurkolók felüvöltöttek. A hajrá viszont mégsem sikerült úgy, ahogy sokan reméltük, Petra az ötödik helyen siklott be.

 JÖTTEK A FÉRFIAK!

Liu Shaolin Sándornak lehetett itt szurkolni. Az Európa-bajnoki címvédő egyértelműen a legnagyobb esélyesnek számított. Egy sima továbbjutásnak lehetett örülni a második helyen, a győzelemre még várat magára a döntőben. 

Ezt követően sem unatkozhattunk, jöt Liu Shaoang futama. Nagyon kiegyenlített volt a futam mezőnye, a két olasz látszólag összedolgozott kicsit. Ádó viszont remek érzékkel szúrt be folyamatosan közéjük. Majd jöttt a hajrá, amikor mintha egy rakétát gyújtott volna be maga mögött, és állva hagyta a mezőnyt. Az elődöntőben Saoang vagy Ádó sima győzelmet aratott. 

Két magyar már ott volt az A-döntőben . Krueger Cole volt a következő magyar, aki bizonyíthatott a harmadik elődöntőben. Óriási kicsúszást láthattunk, de sajnos ami még szomorúbb Cole nem tudott a végén ott lenni az élmezőnyben így a továbbjutás elmaradt.

Jöttek a női döntősök!

A négyes pályán Jászapáti Petra képviselte Magyarországot, míg az ötös pályán Deanna Lockett. Nagyon taktikus rajt volt, tempó alacsony inkább a helyezkedésen volt a hangsúly. A kép nem tükrözi a valóságot, DEANNA A GYŐZTES, ÉS PETRA A NEGYEDIK A B-DÖNTŐBEN. 

 

Az Európa-bajnok pedig Suzanne Schulting!

Következett a férfiak 1500 méteres A-döntője. 

Kettes pályán a címvédő Liu Shaolin Sándor ment, míg testvére Liu Shaoang a négyes pályán rajtolt. Ismét egy taktikus kezdést láthattunk, fokozatosan gyorsultak. Micsoda hajrá és LIU SHAOANG A BAJNOK! Sajnos, Sándor kicsúszott a kanyarban. 

 


Borítókép: Sport365

Sport365.hu - Felrobban az Aréna: Kettős magyar siker 500 méteren

Lockett Deanna a B-döntőbe kvalifikálta magát, ahol negydik lett, ami összetettben a nyolcadik helyezést jelenti. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang kéz a kézben magabiztosan jutott a férfi 500 méteres döntőjébe. A női 500 méter döntőjében magyar résztvevő nem versenyzett.

Videók