Jótékonyságból vetkőzött le a Playboynak a kétszeres világbajnok

A cseh sztár szerint az igazi szépség a ruhák alatt rejtőzik.


A csehek kétszeres világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes sílövője, Gabriela Koukalova elfogadta a nyuszis magazin ajánlatát, miután megerősítették, hogy a bevétel nagy részét jótékonysági célokra fordítják.

A kétszeres világbajnok elárulta, hogy a fotóival elsősorban az evészavarral küzdő embereket szeretné támogatni, ugyanis korábban ő maga is küzdött a betegséggel, amely komoly testi és lelki problémákat tud okozni.


"Meglepett a felkérés, de az a tény, hogy segíthetek másoknak, arra késztetett, hogy beleegyezzek. A fotóimat nem csak az olvasók láthatják, hanem táplálkozási zavarokkal küzdő emberek is, akiket így támogathatok. Tudom jól, hogy milyen nehéz ez a betegség ellen küzdeni, ugyanis személyes tapasztalatom van benne. Létrehoztunk egy jótékonysági alapot, amely részére 250 ezer cseh koronát szeretnénk összegyűjteni." - mondta Koukalova.


"Nő vagyok, és szeretek szép lenni. Imádok öltözködni, de az igazi szépség a ruhák alatt rejtőzik. Nagyon fontosnak tartom elfogadni és szeretni önmagunkat." 
- magyarázta.
 

 

 

Koukalovának 2016-ban sikerült elhódítania a nagy kristálygömböt. Emellett pedig kétszeres világbajnoknak is mondhatja magát, miután 2015-ben vegyes váltóban, 2017-ben pedig női sprintben nyert. 

A cseh sztár legutóbb 2017 márciusában állt rajthoz világkupa-viadalon, azóta sérülésekkel bajlódott, majd tavaly májusban bejelentette visszavonulását.

Forrás: rt.com

Kép: GettyImages/Instagram/gabrielakoukalova

Videók