„Itt az én számom, itt a lehetőség, nekimegyek a pályának”

Kékesi Márton harmincba szeretne jutni műlesiklásban.


Spiller István, az MTI különtudósítója jelenti: Kékesi Márton a legjobb harmincban szeretne végezni az alpesi síelők műlesikló versenyén szerdán a pekingi olimpián.

A 26 éves versenyző keddi edzése előtt az MTI-nek elmondta, megnyugtatóan hatott rá, hogy vasárnap az óriás-műlesiklásban a mostoha körülmények ellenére kétszer végigment a pályán, 34. lett, így van értékelhető eredménye, pedig csak most jön az erősebb száma.

"Nagyon várom a versenyt, erős bennem a tűz. Itt az én számom, itt a lehetőség, nekimegyek a pályának. Kockázatos lesz, de így lesz jó. Élvezni szeretném, menni előre" - mondta.

Jelezte, kedden négy-öt edzésmenetet tervez, továbbá megnézi a műlesikló pályát is, amire majd csak a szerdai reggeli pályabejáráson lehet felmenni.

"Az első futamban szeretnék a rajszámomnál jobb helyen végezni, aztán a másodikban úgy teljesíteni, hogy beférjek a legjobb harmincba" - tette hozzá.

A DVTK versenyzője négy éve Phjongcshangban éppen 30. lett műlesiklásban.

Borítókép és fotók: Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images

Videók