Visszalépett a Vuelta egyik esélyese, Dan Martin nyerte a harmadik szakaszt

Thibaut Pinot 2 szakasz után adta fel a versenyt.


Az előzetesen az esélyesek közé sorolt Thibaut Pinot csütörtökön, a harmadik szakasz rajtja előtt visszalépett a spanyol országúti kerékpáros körversenytől.

A francia sportoló csapata tájékoztatása szerint azért döntött úgy, hogy nem folytatja a Vuelta a Espanát, mert továbbra sem jött rendbe hátsérülése, melyet a szeptemberi Tour de France-on szedett össze.

A Groupama-FDJ közleménye szerint a harmincéves kerekes az első két szakaszon végig fájdalmakkal küzdött és mostantól a teljes gyógyulásra törekszik, hogy a jövő évben egészségesen térhessen vissza a legjobbak közé.

Pinot kedden és szerdán összesen 25 perc hátrányba került az éllovas szlovén Primoz Roglichoz képest. 

Eközben az ír Dan Martin nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, összetettben továbbra is a szlovén Primoz Roglic áll az élen.

Csütörtökön a Lodosából induló 166,1 kilométeres etapon egy harmadik kategóriás emelkedő, majd a La Laguna Negránál első kategóriás hegyi befutó várt a mezőnyre 1735 méteren. A kissé ködös hegyen rendezett befutónál az elmúlt szakaszokhoz hasonlóan az összetett esélyesek csoportja harcolt a szakaszsikerért.

Kétszáz méterrel a cél előtt Martin indult meg, és végig is vitte támadását, ezzel 2011 után másodszor nyert szakaszt a spanyol körversenyen. Második helyen a piros trikós Roglic haladt át a célvonalon, harmadik pedig az ecuadori Richard Carapaz lett.

A szakasz krónikájához tartozik, hogy az utolsó emelkedőn az eddig az összetett negyedik helyén álló kolumbiai Esteban Chaves technikai problémák miatt kerékpárcserére kényszerült, leszakadt és bő egy perc lemaradással ért célba.

Eredmények:
3. szakasz, Lodosa-La Laguna Negra, 166,1 km, hegyi befutó:
1. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 4:27:49 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Roglic 12:37:24 óra
2. Martin 5 másodperc hátrány
3. Carapaz 13 mp h.

Pénteken a Garray és Ejea de los Caballeros közötti 191,7 kilométer megtétele vár a mezőnyre a 2882,8 kilométer össztávú 75. Vuelta a Espanán, amely a tervek szerint november 8-án zárul Madridban.

Borítókép: Jean Catuffe/Getty Images

Videók