Tour de Hongrie - Az elmúlt három év főszereplői is indulnak

Rajthoz áll az Androni Giocattoli-Sidermec is.


Az Androni Giocattoli-Sidermec csapata is indul a május közepén sorra kerülő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

A szervezők csütörtöki hírlevelükben úgy jellemzik az istálló versenyzőit, mint az elmúlt három év főszereplőit. Az olasz Pro Team 2018-ban Manuel Belletti révén szakaszgyőzelmet aratott, megszerezte az összetett első helyét és a pontverseny zöld trikóját. Egy évvel később ismét Belletti remekelt, Esztergomban szakaszt nyert, és végül ismét elvitte a gyorsasági pontverseny első helyét. Az Androni 2020-ban is rajthoz állt a magyar körversenyen, soraiban először egy magyar bringással, Pelikán Jánossal. A csapatból akkor az olasz Luca Pacioni szerepelt a legjobban, a hajdúszoboszlói befutónál harmadik lett, a pontversenyben pedig a hatodik helyen zárt. Gianni Savio irányításával a csapat rendszeres résztvevője a Giro d'Italiának (1996 óta huszonegy alkalommal lehetett ott a rajtnál), amelyen eddig tizenöt szakaszgyőzelmet szerzett és három hegyi pontversenyt is nyert.

Az olasz klubnál nagy volt a mozgás, a tavalyi csonka szezon után összesen kilencen távoztak, négyen is - köztük a Tour de Hongrie-győztes Manuel Belletti - Dina Márton és Fetter Erik klubjában, az Eolo-Kometában folytatják a pályafutásukat. Érkezőkben sincs hiány, nyolc új kerékpáros kap helyet az együttesben, köztük a szlovén Ziga Jerman, aki 2017-ben megnyerte a Tour de Hongrie siófoki befutóját. A 42. Tour de Hongrie-ra május 12. és 16. között kerül sor.

A 2021-es Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai:
TREK-Segafredo (amerikai), World Team
Team BikeExchange (ausztrál), World Team
Team Jumbo-Visma (holland), World Team
Israel Start-Up Nation (izraeli), World Team
Asztana-Premier Tech (kazah), World Team
EOLO-Kometa (olasz), Pro Team
Team Novo Nordisk (amerikai), Pro Team
Androni Giocattoli-Sidermec (olasz), Pro Team
Mazowsze Serce Polski (lengyel), Continental Team

Borítókép: tourdehongrie.hu

Videók