Szakaszt nyert, majd elgázolta feleségét a kolumbiai kerékpáros - videó

Kaotikussá váltak a befutó utáni percek.


A kolumbiai kerékpáros, Luis Carlos Chia mindent beleadva az utolsó pillanatban nyerte meg a Vuelta a Columbia egyik szakaszát, ám öröme nem tartott sokáig, mivel a befutó alatt sikerült nagy sebességgel elütnie saját feleségét.

Luis Carlos Chia a kolumbiai körverseny június 5-ei etapjának végén hatalmasat sprintelt Monteria utcáin, majd az utolsó pillanatban megelőzte vetélytársait és elsőként ért a célba. A sikert magasba emelt kézzel ünnepelte, ám ekkor váratlan dolog történt. A kerékpáros nagy sebességgel csapódott az őt fotózó médiamunkásokba, akik közt ráadásul felesége, Claudia Roncancio is ott volt. A nő fotósként dolgozik és minden versenyre elutazik férjével, hogy rögzítse az ott történteket. A baleset azért következhetett be, mert Chia nem tudta megtartani a kerékpárját a nem túl kedvező időjárási körülmények miatt. Az ütközés következtében Roncancio a földre zuhant, míg a kerékpáros leesett járművéről.


A nőt a baleset után kórházba kellett szállítani, ahol össze kellett varni a felrepedt fejét. Chia az esetet követően értelenül állt a történtek előtt.

"Leálltak a fékek és elgázoltam a feleségemet. Nem igazán tudom, mi történt abban a pillanatban, amikor átléptem a célvonalat” – mondta a kolumbiai médiának.

"Megpróbáltam fékezni, de a kerékpár nem reagált. Hála Istennek, egy pillnatra sem veszítette el az eszméletét, megvizsgálták. Mindennél jobban megijedt. Tudta, hogy túl gyorsan érkezünk."

Chia azt is elmondta, hogy az orvosok azt sugallták, hogy felesége sokkot kapott az ütközés után.


"Tudta, hogy sprint befutó lesz, és nem értem, miért nem tért ki az útból” – tette hozzá.

A kerékpáros később feleségének ajánlotta a győzelmet, ami a körülményekhez képest valószínűleg a legkevesebb, amit tehet.

Forrás és borítókép: sportbible.com

Videók