Hajmeresztő baki Tokióban: szervező futott a pályára, hatalmas bukást okozott

Úgy tűnik, a japánok nem mindig vannak a helyzet magaslatán.


A tokiói olimpiai harmadik versenynapján nem csak a bajnokok kerültek reflektorfénybe, hanem a szervezők is.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a triatlonosok versenye egy furcsa bakival indult, nem ez volt azonban az egyetlen hiba, ami veszélyes helyzetbe sodorta az ötkarikás játékokon szereplő sportolókat.
A BMX-verseny egyik legnagyobb esélyesét Niek Kimmannt edzés közben érte baleset egy figyelmetlen szervező miatt. A holland versenyző a csütörtöki versenyére gyakorolt az Ariake Urban Sports Park pályán amikor baleset érte.

A 25 éves bringás az egyik kanyart követően épp nagy sebességgel száguldott le az egyik lejtőn, amikor hirtelen előtte termett az egyik szervező. Niek elgázolta a pályán átrohanó munkást és hatalmasat bukott. Ezt követően felállt és odament az elütött személyhez, hogy megnézze rendben van-e. Ezt követően a közösségi oldalán osztotta meg az esetről készült felvételt, melyhez pár sorban azt is leírta, milyen következménye lett az esetnek.


„Tehát ez történt ma. Elütöttem egy szervezőt, aki át akart haladni a második egyenesen. Remélem a szervező rendben van. Nekem a térdem fáj, de mindent megteszek azért, hogy csütörtökre készen álljak. Köszönöm mindenkinek az üzeneteket” – írta.

Forrás: cyclingnews.com

 

Borítókép: Instagram.com/niekkimmann

Videók